Syriza – avagy egy egyedi és újszerű egységkísérlet mesteri feltörése

mitralias

Yorgos Mitralias levele Athénből, 2012 május 19-én

Rémületet okozva a „fentlévőknek”, reménykeltően az „alullévőknek” – a SYRIZA nagy robajjal lépett fel a mély válságban levő Európa politikai prorondjára. Miután május 6-án megnégyszerezte választói erejét, a SYRIZA most azt a célt tűzte maga elé, hogy a június 17-i választásokon nemcsupán Görögország legnagyobb pártjává váljon, hanem mindenekelőtt, hogy egy baloldali kormányt legyen képes megalakítani, amely felszámolja majd a megszorító intézkedéseket, felmondja Görögország adósságát és kiűzi a Trojkát az országból. Ilymódon tehát nem lehet csodálkozni azon, hogy a SYRIZA igencsak kiváncsiságot kelt Görögországon is túl, és gyakorlatilag mindenki azt kérdi, hogyan jött létre, mi a valóságos arculata, melyek céljai és ambíciói.


A SYRIZA azonban nem igazán új jelenség az európai baloldalon. A 2004-ben született Radikális Baloldal Koalíciójának (a SYRIZÁ-nak) fel kellett volna keltenie a politológusok és a nemzetközi médiumok figyelmét, már csak azért is, mert kezdeteitől egy tökéletesen ismeretlen és újszerű formációként jelent meg a görög, az európai, sőt a világ baloldala térképén. Először is összetételénél fogva. Olyan szövetségként jött létre, amely magában foglalta a Synaspismost (a Koalíciót), ezt a baloldali reformista, nem egyértelműen eurokommunista eredetű, a parlamentben is képviselőkkel rendelkező pártot, valamint tucatnyi szélsőbaloldali szervezetet, a trockizmus, a régi maoizmus és „movimentizmus” mindahány árnyalatát – a Radikális Baloldal Koalíciója már születésénél is kivételt képezett ama szabályhoz képest, amely azt kívánta – és kívánja ma is – hogy a szociáldemokrácia baloldalán álló többé-kevésbé hagyományos pártok sohase szövetkezzenek szélsőbalos szervezetekkel!

De a SYRIZA különlegessége nemcsak ebben áll. Eredetileg ugyan olyan szövetségként fogták fel, amely inkább alkalmi jellegű és a választások céljából jött létre (éppen a 2004-es választások előtt alapították). SYRIZA kiállta az idők próbáját, és képes volt túlélni sikereit és különösen válságait és vereségeit, hogy végülis kiváló példájává váljon egy olyan valóságnak, amelyet mindmáig a nemzetközi radikális baloldal képtelen magáévá tenni: a radikális baloldal különböző felfogásainak, áramlatainak, sőt szervezeteinek az együttélését egy azonos politikai formációban! Nyolc évvel SYRIZA megszületése után, az ebből eredő tanulság teljesen kézenfekvő: igenis, ez az együttélés nemcsak lehetséges, hanem sikeres lehet, sőt – hosszú távon –nagy sikerekkel bíztat.

Feltehetnénk azonban a kérdést: hogyan volt lehetséges először is, hogy a SYRIZA ennyire vegyes tucatnyi „összetevői” egyáltalán megtalálhatták egymást, és azután egyetértésre juthattak egy ennyire hosszantartó és eredeti szervezeti együttélés kialakításában? A kérdés jogos, és részletes és elmélyült választ érdemel. Hát nem, a SYRIZA–féle „csoda” nem az égből pottyant, és nem a véletlennek köszönhető. Meglehetősen hosszú idő kellett beéréséhez, és főleg, a lehető legkedvezőbb feltételek között csírázott ki az utóbbi 15 esztendő társadalmi és altermondialista mozgalmak körében.

Azt mondhatnánk, hogy minden 15 éve kezdődött, 1997-ben, amikor létrejött A munkanélküliség elleni európai menetek mozgalmának görög ágazata. Nemcsak arról van szó, hogy ez volt az első lépés afelé, amit a későbbiekben a Szociális Fórumok altermondialista mozgalmának neveztek el. De pontosabban Görögországban az Európai meneteknek talán még fontosabb funkciója lett: olyasvalamit tettek, ami mindaddig teljességgel elképzelhetetlen volt: egyesítette a baloldalt egy akcióban. Így, az Európai Meneteknek köszönhetően, az történt hogy különböző szakszervezetek, társadalmi mozgalmak, a görög baloldal egyes pártjai és szervezetei (beleértve, legalábbis egy időre a KKE-t, a Görög Kommunista Pártot!), amelyek eddig sohasem találkoztak egymással, sőt nem is voltak kiváncsiak egymásra – most összejöttek, hogy résztvegyenek együtt egy eddig tőkéletesen újszerű európai mozgalomban, más országok szakszervezetei, társadalmi mozgalmai és politikai áramlatai oldalán, amelyek mindeddig teljesen ismeretlenek voltak Görögországban.

Nem véletlen hát, hogy ez az első csapás, amely a görög baloldalt mindig jellemző mély, zsigeri szektásságot érte – megható újratalálkozásokat eredményezett, pszichodrámaszerű jelenetekhez is vezetett, olyan aktivisták között, akik mindeddig nem is ismerték egymást, és hirtelen felfedezték, hogy a „Másik” nem is annyira különbözik őtőlük. Nyilvánvalóan az egymásra lelés jól sikerült, azért is, mert a görög aktivisták most kiutaztak és felfedeztek egy hús-vér európai mozgalmi valóságot, amelyről eddig sejtelmük sem volt.

A közös akcióban létrejött első közeledés bázisán, amely annál is erősebb volt, hogy egy újfajta szociális mozgalom talaján valósult meg – a görög Európai Menetelések különböző politikai komponenseinek többsége résztvett már 1999-ben egy újabb eredeti találkozón, amelynek célja egységük iránti erőfeszítéseik elmélyítése volt. Ez a Közös párbeszéd és akció tere volt, amely – miközben elmélyítette a szükségessé vált politikai és programmalkotó vitákat – felkészítette a résztvevőket a következő egység- és mozgalmi akciókra, a Szociális Fórum elindítására, amely mélyhatóan befolyásolta a továbbiakban a görög baloldal fejlődését.

A Szociális Fórum hatalmas népi sikere szárnyán, úgyszolván spontán módon és nagy lelkesedés közepette 2003-2004-ben történt meg a döntő lépés a Radikális Baloldal Koalíciójának megalakítása felé. A SYRIZA komponenseinak aktivistái, akik a közös harcokban megismerhették egymást, és ezrével utaztak és tüntettek Amsterdamban (1997) és Kölnben (1999), Nizzában (2000) és Genovában (2001), Firenzében (2002), Párizsban (2003) stb – idővel kialakíthattak egymást közt nemcsupán politikai, hanem emberi kapcsolatokat, mielőtt eljutottak volna a Radikális Balodal Koalíciójának a megalapításáig. Egy olyan koalíció megalapításaig, amely mégiscsak szembement azzal, ami másutt Európában regula volt, ahol egy ilyesfajta szövetség egy baloldali reformista párt és szélsőbaloldali csoportok között egészen egyszerűen elképzelhetetlen volt…

Azonban – az alapvetően sikeresnek mondható megszületés után – a SYRIZA további kalandja távolról sem volt mindig sikeres, és több alkalommal majdhogynem félbeszakadni látszott. Természetesen több válság tört ki a Synaspismos által képzett SYRIZA-törzs és szélsőbaloldali partnerei között- ez inkább „logikus” volt. De az idő haladásával, a SYRIZA homogenizálódásának hatására a válságok, és egyáltalán a viták gyakorlatilag átjárták az egész Koalíciót és minden résztvevőjét, és ezek különösen érintették magát a Synaspismost, amelyben állandóan újjáalakuló komponensei szüntelenül keresték útjukat.

Végezetül, a SYRIZA hozzávetőleges belső békére talált annak utána, hogy 2010-ben kivált belőle a Synaspismos szociáldemokrata szárnya (ebből lett a Demokrata Baloldal), és levált volt elnöke, Alecos Alavanos, aki – miután „trónra ültette” tanítványát, Alexis Tsiprast (Cipras – magyar átírásban) – annak halálos ellensége lett. Ezennel a Koalíció politikai vonala világosabbá (és baloldalibb) lett, miközben fiatal vezetője, Alexis Tsipras megszilárdította pozícióját és halmozta első sikereit, amelyek megadták a mind radikálisabbá váló SYRIZÁ-nak azt a hitelét, amely lehetővé teszi, hogy az adósságválság adta különleges körülményeket kihasználhassa. A SYRIZA ezennel készen áll arra, hogy olyan politikai formáció szerepét töltse be, amely a lehető legjobban képes megtestesíteni a görög társadalom egész oldalainak a reménységeit és várakozásait, azokét, akik fellázadtak a megszorítási politika, a Trojka ellen, a burzsoá pártok és maga a tőkés rendszer ellen.

A tanulság, amit ebből a majd példás történetből levonhatunk – tulajdonképpen magától értetődő: végeredményben olyan sikerről van szó, amelyet csupán megátalkodott szektások (és isten tudja, Görögországban sok van belőlük) tagadhatnának! Azonban a SYRIZA története korántsem ért véget, a komoly dolgok csak éppen most kezdődtek el. Végülis, a mai mérleg csak provizórikus lehet. De szégyen arra, aki nem vonja meg a mérleget, hivatkozva súlyos hibákra és a SYRIZA „árulására”, amire izgatottan számít, hogy végre kimondhassa…”Én ezt előreláttam”. Hát nem, ezt a mérleget – mégha provizórikus is, és nem végleges – meg kell vonni, mert a mai (kemény) időkben, nem engedhetjük meg magunknak azt a luxust, hogy ne aknázzuk ki az európai radikális baloldalon mások tapasztalatait, sikereit és kudarcait.

A Radikális Baloldal Koalíciója, amely olyan politikai formáció, amelyet állandóan valamiféle …művészi homály jellemez – majdnem mindig a baloldali reformizmus és egy következetes antikapitalizmus között ringott. Lehetséges ugyan, hogy erejét éppen ez a szüntelen ingás adja. Emellett azonban, világosnak kell lennünk: az, ami inkább pozitív módon funkcionálhatott „normális” szakaszokban, hendikeppé, sőt bumeranggá válhat éles válság szakaszokban, az osztályütközések kiéleződésekor. Egyszerűbben szólva, SYRIZA, amely mesteri módon sikeresen tört fel, néhány hét alatt(!) átalakult egy kisebbségi görög baloldalban található kis pártból olyan vezető párttá, amely kormányzati pozícióra törhet. És mindez nem akármilyen országban és nem akármilyen történelmi szakaszban, hanem ebben a „laboratórium” szerepet, teszt-eset szerepet játszó Görögországban, a megszorítások, idegrohamokkal gyötört Európában…

A méreteknek ez a váltása olyan éles, hogy bele lehet szédülni. A SYRIZA rekord idő alatt Görögországban, sőt Európában a nagyok madárijesztője és a kisembereknek, a szólás jogával nem rendelkezőknek a reménye lett. Most óriási feladatok elvégzése, egyenesen történelmi léptékű feladatok várnak rá, amelyekre sem politikailag, sem szervezetileg nincs felkészülve. Hát akkor, mi a teendő? A válasz világos és határozott kell legyen: egész egyszerűen – segíteni kell SYRIZÁ-nak! Minden eszközzel. Először is: nem hagyni egyedül. Úgy Görögországban, mint Európában. Egyszerűen szólva, az ellenkezőjét kell tenni annak, amit azok tesznek, akik nem kötik egybe a SYRIZÁ-nak szánt kritikájukat a SYRIZÁ-val való szolidaritással, sőt támogatással, a közös osztályellenséggel szemben. Lehet kritikai ez a támogatás…de legyen mindazonáltal támogatás! Éspedig nem: majd holnap – hanem ma! Mert a taktikai és egyéb eltéréseken túl, az a harc, amelyet a SYRIZA ma folytat, gyakorlatilag a mi harcunk, mindannyiunk harca. És ebből kihúzni magunkat, annyi mint nem segíteni a veszélyeztetett embernek. Pontosabban vészhelyzetben lévő népeknek és egész országoknak!…

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük