„Szabadság! Te szülj nekem rendet”

klimt kiss

„Normális kapcsolat csak két nő között tud kialakulni, egy férfi és egy nő kapcsolata erre alkalmatlan.” „A szerelemben mindegy, hogy ki, kivel csinálja, csak az ember számít, nem az, hogy fiú-e vagy lány.” „Két szerelmes nő sosem veszekszik.” Ezek egy 13 éves lány szavai.

Számos elemző és véleménycikk jelent meg az elmúlt években a kormány oktatáspolitikája és az elvándorlás összefüggéseit firtatva, hogy azok, akik itt maradnak, illetve azok, akik később válnak felnőtté, milyen társadalmat tudnak majd kialakítani. Nem írom meg az N+1. jövőt firtató analízist vagy véleményt, hanem egy olyan szempontra világítok rá, amelyről a bal és liberális oldal elemzői hallgatnak, hiszen, nem illik a sormintába, ha ők teszik szóvá; a jobboldal véleményvezérei pedig többnyire vérgőzös látomásaikat állítják be tényként.

Aki a jövőt nem építi, múlt lesz belőle

Fent idézett sorok a pubertástól nem egyszerű megállapítások vagy vélemények. Érvként használt, igazságnak beállított közlések a férfi-nő párkapcsolat ellen. Ezért feltételezhető, hogy a pubertás lány a szavai mögött húzódó viselkedési szabályokat elsajátította.

A probléma, meglátásom szerint óriási. Ha ugyanis a jövő társadalmát is a kettéosztott Magyarország-képbe helyezzük, ahogy az összes többi, közvetlenül a politikához nem tartozó témát, akkor abból fent idézett torzulások alakulnak ki. Nem lehet elhallgatni egy témát, csak azért, mert nem illik az ellenzéki szerephez, ahogyan nem lehet vérgőzösen sem vitatkozni róla. Másként: nem lehet olyan társadalmat építeni, amelyben a nem átlagos a normális, és nem lehet a nem átlagost abnormálisnak sem beállítani. Mert a nem áltagos nem lehet mindenki számára – szinte – kötelező, de nem lehet üldözendő sem. Márpedig a jelen társadalma fénysebességgel halad e téren is kettéosztottság felé. A mai felnövekvő nemzedék, amelyik gyermekeinket fogja tanítani, gyógyítani vagy hoz ítéletet felettük a törvénykezésben, nem gondolkodhat a szexualitásról (sem) a végletekben.

Pubertás kor – fokozott egyéni és társadalmi felelősség

A pubertáskori változások számosak. Ilyenkor szilárdul meg az identitás, befejeződik a pszichoszexuális fejlődés, elkezdik keresni partnereiket, elkezdenek leválni szüleikről, fontos tényező lesz a kortárs csoport, elkezdik elsajátítani az intimitást, fokozottan akarják megérteni a környezetüket. Vajon mi történik azzal a feltételezhetően heteroszexuális gyerekkel, aki a pubertásban interiorizálja, hogy „Normális kapcsolat csak két nő között tud kialakulni, egy férfi és egy nő kapcsolata erre alkalmatlan.”; „A szerelemben mindegy, hogy ki, kivel csinálja, csak az ember számít, nem az, hogy fiú-e vagy lány.”; „Két szerelmes nő sosem veszekszik.”? Hogyan alakít ki intim kapcsolatokat, hogyan viselkedik a kortárs csoportban, hogyan kezd el nemi irányultságának megfelelő partnert találni stb., ha szabályként van elraktározva benne az, ami alapvetően nem az ő jellemzője? Csáth Géza Gizellája lebeg lelki szemeim előtt… Hogyan fog érzelmileg leválni a szülőkről, ha „programja” ellentmondásos irányultságával és a többségi kortársakkal, és emiatt állandó konfliktusai és belső konfliktusa lesz – és emiatt szüleire kényszerül? Hogyan építi be szexuális szerepét a személyiségébe, ha ellentétes a belső „parancs” azzal, amit sulykolnak neki? Hogyan szervezi újjá identitását és hogyan stabilizálja azt, ha a vele azonos nemű szülő explicit beszéli le a férfi nemről. Nem, nem lesz homoszexuális, ugyanakkor számos – akár betegségbe torkolló – súlyos problémája adódik majd.  Csáth Géza Gizellája lebeg lelki szemeim előtt…

A liberalizmus nem anarchizmus

Hazánkban a rosszul alkalmazott liberalizmus-fogalomból számtalan probléma adódott az elmúlt évtizedekben. Jelenleg az elsőszámú szitokszó jobb- és baloldalon is. Miért? Leginkább azért, mert számtalan, magát liberálisnak tartó véleményformáló csúfolta meg e fogalmat azzal, hogy valójában anarchista és/vagy társadalomellenes módon viselkedett a liberalizmus égisze alatt. Úgy az újságok hasábjain, mint a katedrán, a pulpituson vagy akár tudományos folyóiratok oldalain. Véletlenül sem keresik magukban a hibát, de még csak magukba sem tekintenek. Ehelyett – frusztráltságuk miatt – agresszorkodnak, tovább rombolva ezzel egy eredetileg szép eszme nimbuszát. Noha a frusztráció nem egyetlen „kimenete” az agresszió, hazánkban súlyosan érvényesül a freudi tézis e téren is. A frusztráltak agresszív drive-ja mifelénk kárt akar tenni minden frusztrációt okozó (akadályt állító) személyben. Csakhogy: a liberalizmus nevében jelentkező agresszió ezerszer többet árt éppen magának az eszmének, mint bármilyen Bencsik vagy Bayer. Az anarchisztikus jogtiprás, az agresszív cselekedetek halmaza, nem más, mint más embereknek való ártás és károkozás. Ezért nem is lehet liberális, hiszen nagyon távol áll a „mindent szabad, ami másnak nem árt” elvétől.

A pedagógus mint agresszor

Ha egy magát liberálisnak tartó és liberális mozgalmakban is résztvevő pedagógus agresszív drive-ja azzal akar kárt okozni az őt – szerinte – frusztrálóknak, hogy gyermekét – és esetleg egy nemzedéket a is a középiskola falai közt – önös érdekből úgy nevel, hogy általános érvényűre emeli saját nemi irányultságát, mi több, azt helyezi az átlagos/szokásos/többségi nemi identitás vagy orientáció elé és/vagy fölé, akkor nemcsak a liberalizmus eszméje sérül, hanem beteg társadalom van kiépülőben – beláthatatlan következményekkel. A konkrét ügyről és általában a jelenségről mindenki hallgat. Az egyik oldal azért, mert nem comme il faut, a másik pedig jobb, ha nem nyilvánul meg, mivel olyan diszkrimináció lenne az eredmény, ami szintén a beteg társadalom kialakulását építené. A náci komment huszárok kedvéért: nem, nem az a probléma, hogy a jelen Magyarországán egy leszbikus nő (egész pontosan párjával) gyereket nevelhet és a közoktatásban dolgozhat. Az incidens ugyanis az, hogy a sajátos nevelési elvek agressziós drive-val kapcsolódnak össze, valamint az, hogy nem csupán egy nukleáris családot érint, hanem annak teljes környezetét, azaz más családokat is, nem szólva a felnövekvő nemzedékről.

sex controll GAAz agressziós drive és a titok kapcsolata. Avagy mi a titok?

Nem lehet liberálisnak, maximum sajátosnak nevezni azt a nevelési elvet – legyen szó saját gyerekről vagy a középiskolában oktatottakról –, ami szerint: „Normális kapcsolat csak két nő között tud kialakulni, egy férfi és egy nő kapcsolata erre alkalmatlan.” „A szerelemben mindegy, hogy ki, kivel csinálja, csak az ember számít, nem az, hogy fiú-e vagy lány.” „Két szerelmes nő sosem veszekszik.” Az incidens pedagógus főszereplőjének dupla csavarja: saját leszbikusságát titkolni kell, hiszen az – véleménye szerint – árt a pubertásoknak szexuális fejlődésükben. Ezzel szemben legfinomabban szólva sem kell titkolni, sőt, hogy „Normális kapcsolat csak két nő között tud kialakulni, egy férfi és egy nő kapcsolata erre alkalmatlan.” „A szerelemben mindegy, hogy ki, kivel csinálja, csak az ember számít, nem az, hogy fiú-e vagy lány.” „Két szerelmes nő sosem veszekszik.” Ha csak nem a pedagógus önellentmondásáról van szó, ami kevéssé valószínű, hiszen a 13 éves lány érvként használja e mondatokat, azaz feltételezhetően viselkedési szabály számára, akkor a titok nem a leszbikusság, hanem az, hogy ez igenis ki van mondva, sőt, el van ágyazva a gyerek/-ek fejében, mint követendő és helyes párkapcsolati modell. Mi tehát a titok? Az, hogy a titok valójában nem titok. Ha pedig a titok nem titok, akkor lehet róla beszélni. Mi történik akkor, ha titokként nevesítünk valamit, ami nem az? Az, hogy miközben a titok, ami elvileg egy objektum, szubjektummá válik, így szubjektív alapon meg lehet feddni és szégyeníteni azt, aki beszél róla, azaz nagyon egyszerűen szólva egy pedagógusnak – aki egyben titokgazda – olyan eszköz van kezében, hogy önrendelkezhet, önbíráskodhat, mivel csak és kizárólag ő birtokolja azt a „tudást”, hogy mikor titok a titok és mikor nem.

„Szabadság! Te szülj nekem rendet”

A pedagógusok egyéni mérlegelési joga önmagában is örök társadalmi konfliktus. A konkrét eset pedig – tekintve az érintett korosztályi csoportot – egy utolsó figyelmeztetés kell, legyen arra nézve, hogy ugyanúgy határt kell szabni a kisebbségek diszkriminációjának, ahogy annak is, hogy a kirekesztés eredményekénti agresszorok ne lehessenek a jövőnket meghatározó pozíciókban és ne tehessenek tönkre emberi sorsokat.

Mivel a szabadság és a rend nem kizárják, hanem kiegészítik egymást. A szabadság teremti meg a rendet. Ezért ahol nincs szabadság, ott rend se tud lenni.

Felhasznált szakirodalom:

Bereczkei Tamás et al. (2010) Személyiségvonások a párválasztásban: homogámia és/vagy szexuális imprinting. In: Darwin öröksége és időszerűsége a pszichológiában (Szerk. Pléh Csaba – Bereczkei Tamás). Akadémiai, Budapest

Buda Béla (2002): A szétfoszló titok. In: A mentálhigiéné szemléleti és gyakorlati kérdései. Animula, Budapest

József Attila (1935): Levegőt!

Révész György (2007): Személyiség, társadalom, kultúra – a pszichoszociális fejlődés erikson-i koncepciója. In: Vázlatok a személyiségről. A személyiséglélektan alapvető irányzatainak tükrében (Szerk. Gyöngyösiné Kiss Enikő – Oláh Attila). Új Mandátum, Budapest

Forrás: Huppa

Illusztráció: Gustav Klimt, The Kiss (részlet); Luis Quiles, Playground love.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük