„Szalonképes” – a hajléktalansághoz vezető út

istvn kicsi

Amikor elolvastam a mellékelt levelet, megdöbbentem. Első reakcióm az volt, hogy, ha az vagyok, akinek lefestett, simán megölhetném. Töprengtem, és aztán úgy döntöttem, inkább maradok szalonképes. Az ügyvédem ezt a levelet eltitkolta előlem, nem volt tudomásom róla. Hiába kaptam nyolcnapos határidőt a kifogások pontosítására, ezzel a levéllel minden esélytől megfosztott. Feljelentést tettem a budapesti ügyvédi kamaránál, csatoltam a kiegészítő iratokat. A válaszlevélből kiderült, hogy kivizsgálják az ügyet. De kapaszkodjanak meg – nem a levél íróját, hanem az előző pártfogó ügyvédet veszik górcső alá. Újabb levelet küldtem nekik azzal a kéréssel, hogy a feljelentett személy tettét vizsgálják ki. Folyamatban van az ügy. Röviden: ilyen ügyvéd képviseli a kiszolgáltatott, szegény embereket. És van olyan családsegítő, amely alkalmazza is őt.

 

A tisztánlátás érdekében: több, mint hat éve lettem hajléktalan a családommal együtt. Döbröközi (Tolna megye) lakos voltam. Elváltam, jelenleg élettársi kapcsolatban élek egy nővel több, mint tíz éve. A válás után a bíróság nekem ítélte az akkor két fiatalkorú fiamat, akik közül a kisebbik halmozottan mozgássérült, enyhén szellemi fogyatékos.

Iskolai végzettségem: gimnáziumi érettségi, rendőr szakközépiskola, kereskedő-boltvezető, autószerelő, lakatos és több idegen nyelvet is beszélek; egyszóval túlképzett, regisztrált munkanélküli vagyok több, mint tíz éve. Túl öreg, ráadásul hajléktalan.

Jelenlegi írásommal arra szeretném felhívni az igazságszolgáltatás ás a közvélemény figyelmét, hogy azok a személyek, akik szegények, egyedül képtelenek jogi eljárásban a törvénynek megfelelő ítéletet kiharcolni. Sajnos sok alkalommal tapasztaltam, amikor önhibámon kívül kerültem peres eljárásba, hogy mennyire elfogultan és esetlegesen döntöttek ügyekben. Az általam felsorolt személyes példák egyértelműen tükrözik a munkahely, családi ház, gyermek elvesztését bírósági eljárásban.

A második fiam születése folyamatában nem sírt fel. Az ott lévők nem tettek semmit, hiába szólt rájuk a volt nejem. Elmondása szerint úgy mozogtak, mint egy lassított felvétel. Következmény: oxigénhiány, részleges kisagykárosodás. A mulasztások felkutatása, a kártérítési igény reménytelen.

A rendőrségtől való azonnal felmentésem lopás és orrgazdaság vétsége miatt volt. A dombóvári bíróság tárgyalás nélkül megszüntette az eljárást ellenem: nem loptam és a rendőri hivatásommal sem éltem vissza. Az eset napján mégsem tudtam, miért mentenek fel azonnali hatállyal. Utólag derítettem ki, hogy a kapitány elé hamisított információk kerültek. Etikai bizottsági meghallgatás nem volt, csak a határozat, amelyik azt tartalmazta, hogy én elismertem a bűncselekmény elkövetését. A felmentési határozatot is meghamisították és azt írták, hogy nem élek a panasz lehetőségével. Pedig éltem volna. A szekszárdi munkaügyi bíróság pedig figyelmen kívül hagyta a hivatalos, írott, eredeti bizonyítékaimat.

Közúti közlekedés szabályainak megszegése. 1991 óta a mai napig egyszer volt közúti balesetem. Osztatlan úton balra szándékoztam fordulni a személygépkocsival. Mögöttem többen jobbról kerültek ki. Belenéztem a visszapillantóba, megvártam a szembe jövő személygépkocsi elhaladását és elkezdtem bekanyarodni. Ekkor balról nagy sebességgel próbált kikerülni egy személygépkocsi. A helyszíni rendőr jelentése szerint működött az irányjelzőm és az indulás előtt a fékre is szükség volt, mert lejtőn álltam. Ennek ellenére én lettem megbírságolva. Hiába kértem igazságügyi szakértő kirendelését, a bíróság ezt mindkét eljárásban megtagadta és csak a másik fél vallomását vették figyelembe. Ekkor már hajléktalan voltam, és úgy is beszéltek velem.
A beteg gyermekem gondnokság alá elhelyezése. 2006 óta vagyok ún. erdőlakó itt Budapesten. A terület, ahol élek magántulajdon. Ezen van egy kb. 50 nm-es építmény fürdőszobával, konyhával, kerttel, háziállatokkal. Gyümölcsfákat is ültettem, áramfejlesztővel és gáztűzhellyel is fel vagyunk szerelve. A beteg gyermekem is sokáig itt lakott. A Sályi iskola diákja és bentlakója volt. 2009-ben lett felnőtt korú. Mozgássérült utalványra vásárolt személygépkocsival szállítottam a gyermeket az iskolába. Mivel nem volt lakcímem, megegyeztem a volt feleségemmel, aki albérletben lakott, hogy átadom neki ideiglenesen a gondnokságot, hogy ne kerüljön a gyermek intézetbe. A volt feleségem tudta, hogy hol lakom, volt levélcímem és mobiltelefonom. Mondtam neki, hogy kifejezetten ideiglenes akarom neki átadni a gyermek gondnokságát, bírósági eljáráson keresztül. A mai napig nem tudtam meg, melyik bíróság járt el. A volt nejem nem akarta elárulni.

Miért akartam az ideiglenes elhelyezést? A váláskor a dombóvári bíróság elrendelte az igazságügyi szakorvosi véleményt a gyermek elhelyezésénél és akkor derült ki, hogy a volt nejem súlyos paranoiás és skizofrén betegségben szenved, bizonyos tünetei már veszélyesek. Képes volt a gyereket tanév közben kiíratni az iskolából és beadni egy lakóotthonba. Azt kérdezem: az eljáró bíróság miért nem idézett be? Elég volt nekik azt hallani, hogy hajléktalan vagyok, és kész?

Családi házam elvesztése. 1990-ben vásároltam családi házat Döbröközön. A házra felvett kölcsön összege 500 ezer forint volt, 15 évre. 1994-ben kaptam 300 ezer forint vissza nem térítendő támogatást azzal a céllal, hogy befizessem a lakásvásárlási kölcsönre. A kezesekkel együtt bementünk az OTP dombóvári fiókjába azzal a szándékkal, hogy csinálunk egy szerződésmódosítást. A pénzt átadtam, de a szerződésmódosítást nem voltak hajlandóak megtenni. Már régen elfelejtethettem volna a tartozást! Most azt állítják a bíróságon, hogy én nem teljesítettem a szerződést. Akkor az OTP monopolhelyzetben volt. 2001 júniusában az OTP felmondta a lakásvásárlási kölcsön szerződést, ebben nem volt bírósági végrehajtási záradék. 2002 júliusában ajánlatot tettem a banknak írott formában, hogy 30 napon belül befizetek 300 ezer forintot, ami ismételten megtörtént. Úgy volt, hogy ezt követően megkötünk egy új szerződést és további havi 25 ezer forintot törlesztünk. A csendestársam befizette az első összeget és vártuk az új szerződés megkötésének időpontját. Nem árverezik el a házunkat –mondta a dél-dunántúli régió igazgatója. Befizetés után egy hónappal mégis eladták az ügyet az OTP Faktoringnak és az általunk befizetett összeg még mindig nem volt jóváírva. Két évig tartottak tévedésben. Nagyon sok perdöntő bizonyíték van, de megfelelő jogi képviselet nélkül ez reménytelen eset. Végül, a kilakoltatásról szóló bírósági ítélet ellen éltem a fellebbezési lehetőséggel. Másodfokon jóváhagyták a panaszomat, ezért új elsőfokú eljárásra került sor, de az eredmény végül ugyanaz lett, másodfokon elutasította.

És egy utolsó példa. Kb. három éve fémhulladék keresése közben találtunk egy bőrtáskát tele iratokkal. A benne lévő névjegykártyán szerepelt egy név, gondoltam a tulajdonosé. Felhívtam, igazolta a tulajdonát, délután átadtam a feleségnek a táskát és kaptam egy kis hálapénzt. A névjegykártyán szereplő adatokból kiderült, hogy ő egy belvárosi ügyvédi iroda vezetője. Kértem tőle telefonon egy időpontot, hogy tanácsot kérjek tőle. A kapott időpontban megjelentem a párommal, de még a titkárnő is szabadnapos volt. Sms formában megköszöntem neki. Utána se kép, se hang. Ekkor döntöttem el, hogy amikor lopott, elveszett tárcákat találok, a szegényeknek visszajuttatom ezeket (személyesen vagy a rendőrségen keresztül), de az ilyen iratokat nagy magasról leszarom.

A Banki Hitelkárosultak Szövetségéhez is fordultam segítségért, de kiderült, hogy ők is csak a tehetősebbek rétegnek segítenek: tőlem például 40 ezer forintot kértek azért, hogy egyáltalán tanácsot adjanak az ügyemben.
Az általam nyilvánosságra hozott levél egyértelműen igazolja egyes jogi képviselők hozzáállását a hajléktalan emberek problémáihoz. Ezen kívül, a bíróságok folyamatosan figyelmen kívül hagyják a szegény ember felperes bizonyítékait és indítványait. A kiszolgáltatott személyekről szinte csak előítélet alapján döntenek. Az OTP számára a per nem igazság kérdése, hanem a presztízsé, a bírók pedig – úgy tűnik – alárendelik magukat a presztízs kérdésének. Vajon miért? Talán azért, mert azt hiszik, hogy mi, szegények, buták vagyunk?!

A Város Mindenkié önkéntes civil szervezet szimpatizánsa vagyok. Úgy gondolom, hogy csoportban és megfelelő jogi védelem mellett nagyon sok minden elérhető. Tudom, hogy nagyon sok ember van hasonló helyzetben, mint én. Egyedül senkinek sincs esélye kikényszeríteni a hatalomtól az igazság kiderítését. Ismétlem: nagy-nagy-nagy csoport kell, különben a szegény embernek az igazság csak odaát van.

Tisztelt olvasó! Remélem, nem esti mesének tekinti ezt az írást, mert minden állításomat írásos bizonyítékokkal tudom alátámasztani.

FORRÁS: A város mindenkié blog

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük