Szegénység meg a vakcina – a probléma maga a kapitalizmus!

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara, az Üzleti Kerekasztal és a Nemzetközi Szellemi Tulajdon Szövetség (IIPA), amelyek mindegyike gyógyszergyártók pénzéből részesült, lobbisták tucatjait mozgósította a vakcináció árengedménnyel történő felgyorsítása ellen. Politikusokat és újságírókat is bevetettek annak érdekében, hogy élhessenek erőfölényükkel.

Csupán megjegyzem: nem ritkán van az az érzésem, hogy néhányan a különféle oltóanyagokkal kapcsolatos magyarországi, úgynevezett szakértő megszólalók közül is egyes gyártók érdekeit képviselik. A lobbizásnak lett a következménye, amiről a „Mérce” internetes újság adott hírt, hogy „Jelenleg a koronavírus elleni vakcinák pusztán 1 százaléka jut el a szegényebb országokba, és az előrejelzések szerint a világ lakosságának nagy része 2023-ig vagy 2024-ig nem is lesz beoltva. Ráadásul a szegényebb országokban – noha ezekben tesztelték a vakcinákat – az oltóanyagok ára is magasabb, mint Európában vagy az Egyesült Államokban.”

„Míg az Európai Unióban egy dózis vakcina ára átlagosan 2,16 dollár, addig a gyógyszergyártók ugyanazt a vakcinát hónapokkal később Dél-Afrikában 5,25, Ugandában pedig 7 dollárért árulják.”

,,A probléma maga a kapitalizmus” – próbáltam életet lehelni a lagymatag beszélgetésbe az „Eszmélet” folyóirat szlogenjével, de átütő hatást ezzel sem értem el. Pedig nyilvánvaló, hogy szó szerint élet-halál kérdésről van szó. De Magyarországon már és még a többség Lázár János fideszes politikus álláspontjára helyezkedik: „Akinek nincs semmije, az annyit is ér”. Közben persze egyfolytában azért szorong, nehogy a házat, a lakást és az állást vesztettek közé kerüljön. A megélhetés határán imbolyogva hessegeti el magától a gondolatot, hogy akár ő maga is könnyen belecsúszhat a nincstelenek, a hónap végén üres pénztárcát szorongatók tömegébe, de abban bízik, hogy egyéni megoldásokkal elkerülheti a legrosszabbat, s irtózik attól, hogy összefogjon másokkal. Ezt aztán saját javukra fordítják a politikai és a gazdasági életet uralók.

Nem mintha itt és most sokat segítene rajtuk, s rajtunk, még kevésbé az oltóanyaghoz felárral jutókon, de előbb-utóbb úgy is rákényszerülünk az alapkérdésben való tisztán látásra. Ezért legalább önmagunkat ne csapjuk be, amikor megbékélünk azokkal a viszonyokkal, amelyekben a tőkés rendszer hatalmasságai – köztük a multi- és transznacionális cégek krőzusai – a nyomorúság, az emberi kiszolgáltatottság vámszedőiként viselkedhetnek! Természetesen, vitathatatlanul és megkérdőjelezhetetlenül jogszerűen – miként ezt az egyik hozzászóló ki is fejtette a facebookos eszmecserében, ám figyelmen kívül hagyva, hogy a tőkés jog alapján. Annak az erőnek a nevében, amely megengedhetővé, sőt kötelezővé tette és teszi kedvezményezettjének, hogy alávetett helyzetbe hozzon más régiókat, országokat, egyéneket.

Mert ugyan miből is származik a ,,fejlett” nyugati és keleti világ cégeinek extraprofitja, amit úgymond a szájuktól vonnak meg a kőgazdag államok és magánszemélyek, hogy aztán többek között vakcinát fejlesszenek belőle, amit extraprofittal adnak el a félperiféria és a periféria országaiba? Csak nem az afrikai kakaóbabot begyűjtő, vagy a mobiltelefonokhoz, a számítógépekhez, a műholdakhoz szükséges ritka földfémbányákban napi 2 vagy akár 1 dollárnál kevesebbért dolgozó gyerekek munkájából? Esetleg az Irakban, Szíriában, Afrikában a nyugati és egyre inkább a kínai cégek hasznára kitermelt ásványokból, energiahordozókból? Aztán ott vannak például a bankkártyás vásárlásokon keresztül a fejlett világ bankjaiba folyamatosan ömlő pénzfolyamok. Meg az olyan amerikai óriások, mint az Amazon, vagy az informatikai techcégek, amelyek tulajdonosai, vezetői mindent elkövetnek azért, hogy a félgyarmatokon keletkezett nyereség után is az anyaországban adózzanak úgy-ahogy. És akkor a nyugati és keleti befektetőknek az amúgy is kiszipolyozott országok költségvetéséből adott támogatásokról, az ottani adókedvezményekről, a kreatív könyvelési technikákról még nem is szóltam…

Félreértés ne essék, a rendszer, amely ezeket a viszonyokat keletkezteti, attól még nem változik meg, hogy megértjük a természetét.

Ráadásul ennek a rendszernek, sokadmagammal együtt és mérsékelten, én is kedvezményezettje vagyok ebben a pillanatban – még ebben a félgyarmati félperifériás országban is, amit Magyarországnak nevezünk. Amíg ez így marad, amíg a társadalom mélyrétegeiben élő kizsákmányoltak nem találják tűrhetetlennek sorsukat, amíg nem azt érzik, hogy „már csak láncaikat veszíthetik” lázadásra senki ne számítson. Annál kevésbé, mert a modern kapitalizmus folyamatainak részeként – vagyis nem feltétlenül rossz szándékú, tudatos emberi cselekvés következtében, hanem társadalmi-gazdasági automatizmusok révén – számtalan intézmény jött létre annak érdekében, hogy korrigálja a rendszer rövid távon ható, önpusztító mechanizmusait.

A választási komédiák, a bűnügyekbe keveredett politikusokkal lejátszott bírósági és médiacirkuszok, a sporttal, könnyűzenével, bulvármédiumokkal való, figyelemelterelő szórakoztatás, vagy a valóságos közösségi terek internetes álfórumokkal való felváltódása, az egyének véleménybuborékokba záródása, ugyanúgy szolgálják a rendszer továbbélését, mint a hatalomgyakorlók számára készülő közvélemény-kutatások, az internetes tartalomelemzések, melyekből pontosan tudható, hol és miként kell befolyásolni a tömeget, hogy a felgyülemlett feszültség kioltódjék. Mindenekelőtt juttatni némi többletet az extraprofitból a felső- és köztes középosztálynak, hogy a tömeg ellenében szolgálja a tőkeérdeket, és a tőkés államot, illetve amíg futja a más régiókból elvont értékekből, viszonylagos fogyasztói jólétben tartani a dolgozókat. Persze, csak addig lehetséges ez, amíg a szüntelen növekedésre kárhoztatott kapitalizmus fel nem robbantja magát a bolygót, akár egy nukleáris háborúval, akár a szabályoz(hat)atlan túltermelés okozta környezetszennyezéssel.

Az írás teljes terjedelmében a Bekiáltás Blogon olvasható: KLIKK

Munkások Újsága

  •  
  •  
  •  
  •