Szélsőjobboldali intézkedések Görögországban

gorogszelso

Görögországban újraindították a hétvégenkénti razziákat az illegális bevándorlók keresésére egész Athénban, miután a hatóságok megerősítették a határellenőrzéseket a Szíriából érkező menekülthullámtól tartva. A hétvégén körülbelül 5 000 embert vettek őrizetbe, és 1130 dokumentumokkal nem rendelkező személyt letartóztattak és ki fognak telepíteni, közölte a görög rendőrség. Hozzátették, a görögök többé nem engedhetik meg maguknak a többletterhet, amelyet az illegális bevándorlók jelentenek, miközben az ország a csőd szélén van.

A görög hatóságok az illegális bevándorlókkal hozták összefüggésbe a törvénytelenségek, prostitúció, kábítószer csempészet és rablások utóbbi években tapasztalható elterjedését. A bevándorlók elleni hajszát a görög választási kampányban a szélsőjobboldal szorgalmazta és a most foganatosított intézkedésekből látszik, hogy a mérsékelt jobb és baloldali pártokból álló kormánykoalíció ezt a programot valósítja meg. A kiszolgáltatott helyzetben lévő bevándorlókkal való szolidaritásunkat a Hétköznapi Csalódások zenekar Bevándorló dal című számával is nyomatékosítjuk. Halgassátok meg ti is!

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük