Szent István a kisboltban

konokpéter003

– Adjisten, király uram! – köszönt rám Szent István a kisboltban, a pult mögül. Kissé megzavarodtam így reggel, hozzászoktam, hogy a pult mögött Pista bácsi szokott ücsörögni a keresztrejtvényével, véletlenül sem első királyunk, ráadásul jóval halála után, mikor már szentté avatták.

A reggel azonban maga a szürreália, úgyhogy napirendre tértem a dolog fölött, főleg, hogy megláttam magam a tolvajtükörben, vállamon palást, fejemen korona, kezemben országalma s jogar, a pofám kenetteljes – helyénvalónak tűnt hát a megszólítás.

– Tíz deka parizert kérek – mondtam Szent Istvánnak, majd némi tétovázás után (egy király legyen nagyvonalú), helyesbítettem. – Vagy inkább legyen tizenöt.

A kocsmában (ugyanaz az épület, másik ajtó) leültem Szent István mellé, aki láthatóan már ott kókadozott egy ideje, eléggé csálé volt a koronája. – ‘szasz, szentem, drága Pityukám – dőlt felém Szent István –, te nem látsz itt valami furát?

– Öt hubi után ne csodálkozz – intettem –, egy király legyen mindig mértékletes.

– Nem innék én, tudod – mondta Szent István, remegő Jobbjával a következő kupica után nyúlva –, csak a család… a Gizi… meg az egész retyerutya. Imike persze kettőből bukott… téphetem én a szám… és most nálunk nyaral ez a Vazul gyerek is, pesti rokon… folyton az üvöltözés, Nintendo… legszívesebben forró ólmot öntenék a fülembe, hogy ne halljam őket… vagy az övékébe… – mélázott el.

Ilyenkor jobb magára hagyni, gondoltam (korábban apja egyik rokonával, Koppánnyal is összekülönbözött az örökségen, csúnya eset, még a rendőrök is kijöttek), és a söntéshez álltam. Szent István, a csapos kérés nélkül elém tett egy unikumot.

– Klassz edzőcipő nem érdekli, kolléga úr? – hajolt közelebb. – Péter unokaöcsém hozza olaszból!

– Most nem, felség – mondtam –, még nem szedtem be a havi hűbéri adót.

– Na, jól van – bólintott a királytárs –, akkor ezt most az Árpád-ház fizeti! Névnapom van ma! Itt mindenkinek névnapja van!

– Éljünk soká, Pistáim! – zúgott fel a kocsma.

Felhajtottam az unikumot, és eljöttem. Fárasztó reggel. A bolt előtt, a lépcsőn ült a macskám, aki ott lakik. Megvakartam a füle tövét. Jó volt látni valakit, aki nem Szent István. Persze, hiszen a macskáknak nincs se lelkük, se nemzetük.

Forrás: Facebook

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük