Szociális háló mint rés

nyomor

Nem most fogalmazom meg először: akkora rések vannak a rendszeren, amit nagyképűen szociális hálónak hívunk, hogy abban sokszor eltűnnek családok, gyerekek. Ha történik valami visszafordíthatatlan, akkor mindenki a másikra mutogat, a felelőst keresi, akinek a nyakába varrható a dolog, akit majd a vizsgálat lezárása után el lehet marasztalni. És ezzel kész is. Az akta lezárva.

Pedig mindenki érzi, tudja, hogy a rendszer működik rosszul, de arra irányuló változásokat nem látni. Nem íródik át a protokoll, nem lesz több ember ott, ahol több a baj, nem lesznek többletforrások bevonva, nem szerveződik új struktúra, amiben elébe mehetnénk a problémáknak, marad minden a régiben. Persze cirkusz is csak akkor van többnyire, ha gyerekekről van szó. (Na meg persze, ha a nyilvánosság is bevonódik.) Ha felnőttről, akkor még rosszabbul fest a helyzet. Ha meg öregről, pláne.

Meséltem már arról, mennyire nincs információáramlás a gondnokoltak kórházi kezelésében, mert a nem pszichiátriai területen dolgozó orvosnak nem kötelező utánanéznie, a páciense milyen mértékben cselekvőképes, és dönthet-e pl. arról, hogy gyereket vállal, megszüntetve a fogamzásgátló eszköz használatát, és így, akár teherbe is eshet a pszichiátriai gyógyszerek szedése alatt. Vagy, az élet más területén is, pl. miféle kezességeket íratnak alá olyanokkal a bankokban, akiknek a döntései az egészségügyi állapota miatt korlátozottak, úgy, hogy a gondnoka nem is tud róla…

Bővebben: A nyomor széle blog/A rés

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük