Szolidaritás forgalomlassító demonstráció

szolidaritas

A mai nap (2011.11.25) reggel 9:00 és délután 15:00 óra közt a Magyar Szolidaritás Mozgalom budapesti és vidéki aktivistái közül mintegy 50-60-an forgalomlassító demonstrációt tartottak az Üllői út VIII. kerületi szakaszán, a Nagyvárad tér és a Ludovika között. Az akcióban mintegy 25 autó vett részt, elállva az Üllői út külső sávját. Az autókon, a fákon és oszlopokon mindenütt Szolidaritás logók, transzparensek és jelmondatok díszelegtek, ezzel is felhívva a figyelmet az egyre erősödő szervezetre, illetve a kormány, és személyesen Orbán Viktor hibáira.

A környéken lakók, és az arra haladó autósok meglepően jól fogadták a sávelzáró tüntetést. Többen bíztatólag dudáltak, integettek, és sokan meg is álltak volna az osztogatott szórólapokért, és a “Rendszer Rabja” által kínált narancsokért, és a “Válság szelet” csokiért, de a rend éber – és ez esetben szakszerűen eljáró, amit köszönünk is – őrei ezt nem engedélyezték, mondván, hogy ez már aránytalanul akadályozná a forgalmat.

A demonstrációt az arra sétáló járókelők is érdeklődéssel fogadták, egyetlen ellenséges hang sem hangzott el. Még a velünk teljesen egyet nem értők is kulturáltan közeledtek. A kis csoportos baráti hangulatban folyó beszélgetések közben folyt az aláírásgyújtés és a szimpatizánsok toborzása is.

A Szolidaritás mozgalomnak a következő hónap elején is többfelé lesznek megmozdulásai a fővárosban, illetve a mozgalom aktivistái és szimpatizánsai csatlakozni fognak más civil szervezetek az MSZM számára is felvállalható akcióihoz. Aki esetleg közelebbről is érdekel a mozgalom, az a következő oldalakon talál bővebb információkat:

http://www.facebook.com/szolidaritasBP

http://www.szolidaritas.us/

Alább pedig egy kis videoösszeállítás (Kommetár nélkül) az Üllői úti akcióról.

 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük