Szomorú hír: Elhunyt Szalai József

szalaijozsef

Szomorú hírt kaptunk vasárnap ifjú Szalai Józseftől: „Értesítek mindenkit, aki ismerte és szerette, hogy édesapám id. Szalai József hadtörténész, ny. honvéd vezérőrnagy, nyomdaipari szakember ma hajnalban, 90 éves korában hosszú szenvedés után elhunyt. Temetéséről később intézkedünk.” Néhány héttel ezelőtt betegágyánál köszöntöttük családja körében 90. születésnapján társaságunk alapító, örökös tagját, a Május Elseje Társaság Örökös Tagok Tanácsadó Testületének tiszteletbeli elnökét.

Szalai Józsefről 2009. februárjában közöltünk egy írást honlapunkon. Ez része volt annak az Élő tanúk sorozatnak, amelyet éppen ő kezdeményezett.

Szalai József 1922. november 9-én született, Balatonszepezden. Édesapja kőműves volt. Fiába a munka szeretetét nevelte. Természetesen került a munkásmozgalomba, az Országos Ifjúsági Bizottság vonzáskörébe. Megható szeretettel, tisztelettel beszélt Szerb Antalról, kedves tanáráról.

A felszabadulás után különböző beosztásokban dolgozott, például a Nemzeti Segélynél. Vas Zoltán megbízásából segített a gyufagyártás megszervezésében. A Dunántúlon közreműködött a hétköznapi élet beindításban. Nemzeti történelmünknek is fontos epizódja az, amit ő tett a csángó magyarokért. (Erről cikket közölt a Fáklyában.) Nagy Ferenc megbízásából a Gazdasági Főtanács egyik titkára is volt.

A Bányamunkás szerkesztőjeként részese volt a széncsatának is. Korabeli újságírói tevékenysége széleskörű volt.

Az új honvédség egyik alapító tagja Tóth Lajossal és másokkal együtt. Különböző parancsnoki beosztásokban dolgozott. 1952-ben Szalai József alezredes a Zrínyi Miklós Katonai Akadémiára került. A hadtörténeti tanszék vezetőjeként – munkatáraival együtt – több kötetes hadtörténeti jegyzetet írt.

Soha sem tartozott a saját beosztásai által elvakult emberek közé. Mindig kritikusan vizsgálta saját tevékenységét és mindig igyekezett tanulni. Így, amikor tehette, beiratkozott az egyetemre is.

Társaságunk alapító tagjainak egyike. Sok fontos kezdeményezés részese volt. Ezek között említhetjük a mozgalmi pedagógia fontos témáját is. Amikor meglátogattuk vagy beszéltünk vele, mindig a baloldal összefogására, az új társadalomhoz vezető utak keresésére bíztatott, bátorított bennünket. Terveit már nélküle kell próbálnunk megvalósítani.

Kifejezzük részvétünket családjának, szeretett gyermekeinek – lányának, Szalai Erzsébetnek, és fiának Jóskának, aki társaságunk Országos Intéző Bizottságának tagja.

Tisztelettel, őrizzük emlékét!

Szalai József

(1922-2012)

Most üdvözöltük szeretettel és a legnagyobb tisztelettel 90. születésnapja alkalmából Szalai József elvtársat, alapító tagunkat. Nem tudhattuk, hogy a köszöntőlevél szövegének következő részlete ilyen gyorsan a Marx Károly Társaság gyászjelentésének része lesz:

„Életpályád és a megpróbáltatások ellenére töretlen elvhűséged mindannyiunknak például szolgál. Munkánk során mindenkor figyelembe vesszük a munkásmozgalom szervezési módszereiről átadott tapasztalataidat. Az ezzel foglakozó írásaidat megőrizzük és az új generációknak átadjuk.”

Örülünk, hogy köztünk voltál, hogy az elvtársad, a barátod lehettünk!

A temetésről később értesítést küldünk.

A Marx Károly Társaság vezetősége nevében:

Budapest, 2012. december 2.       

                              

                              Tenner György elnök            Farkas Péter ügyvezető         

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük