Tanay Marcel beszéde

tanay

SZOLIDARITÁS ÉJSZAKÁJA 2013

Az első cikkek és egy könyv, amiket a jelenkor igazságtalanságáról, egyenlőtlenségéről olvastam, 20 évvel ezelőtt születtek az akkori (és akkor még megdöbbentő) statisztikák alapján. Kiderült, hogy a világ lakosságának 20%-a keresi meg a jövedelmek 80%-át, és ez a 20% birtokolja a javak, tehát minden vagyon 80%-át is.Azóta viszont eltelt 20 év, és tovább romlott a helyzet: mára csupán az emberiség 5%-a birtokolja a javak 80%-át, az emberek fele szinte nincstelen és állandó létbizonytalanságban él. És ez nem csak a szegény országokra igaz, nem csak Magyarországra, de a gazdag nyugati országokban is hasonló a helyzet.

Hogyan lehetséges ez? Hogyan tűrhetjük el, hogyan maradhat fenn egy ilyen igazságtalan rendszer ilyen hosszú időn át? Úgy, hogy kasztokat alkotunk a társadalmon belül. Összefogás helyett társadalmi piramist építünk, amelyben bárhol állunk, mindenki alatt van még valaki, akit le lehet nézni, ki lehet nevetni, meg lehet vetni. A cégtulajdonos lenézi a menedzserét, a menedzser lenézi az irodai alkalmazottjait, az irodai alkalmazottak lenézik a fizikai munkásokat, a fizikai munkások lenézik a munkanélkülieket, a munkanélküliek lenézik a hajléktalanokat. És itt még nincs vége, hisz a hajléktalanok között is vannak viszonylag sikeresebbek, akik lenézik azokat a hajléktalanokat, akik aluljáróban alszanak részegen, vagy pechükre még cigánynak is születtek.

Amikor emberek egy csoportját lenézzük, akkor már csak egy lépést választ el minket attól, hogy ellenséget csináljunk belőle, és innen már csak még egy lépés, hogy megállapítsuk: ők mások, mint mi! Nem is eshetnek ugyanolyan elbírálás alá, mint mi magunk. De ez nem kell, hogy így legyen. Ne higgyük el, hogy ez a dolgok természetes rendje! Ez hazugság. Meg kell tanulnunk, és meg kell tanítanunk másoknak is, hogy ne nézzünk le senkit, mert nincs igazi távolság, fal ember és ember között, ezeket csak mi állítjuk fel.

Munkások! Dolgozók! Miért néznétek le a munkanélkülit? Mert elmúlt 50? Vagy, mert egy faluban született és nem Budapesten? Vagy azért, mert meg akarta valósítani álmait és azt tanulta, ami érdekli, nem pedig azt, ami értékes a piac számára?

Munkanélküliek! Miért néznétek le a hajléktalant? Mert előbb vált munkanélkülivé, mint ti? Mert már nem éltek a szülei, akikhez visszaköltözhetett volna, amikor nem tudta fizetni a számláit? Vagy, mert szegények voltak a szülei is és nem tudták őt támogatni? Mert nem voltak pénzes barátai, akik kölcsön adtak volna, amikor nagyon kellett?

Hajléktalanok! Miért néznétek le azt, aki alkoholista, aki tehetetlenül, koszosan fekszik az aluljáróban? Mert régebben van az utcán, mint ti? Mert nem voltak meg a papírjai, amikkel bemehet egy szállóra? Vagy, mert messziről került ide, nem ismer itt senkit, akivel beszélgethetne, akitől támogatást kaphatna, egyedül van és az egyetlen barátja az alkohol?

Én azt mondom, lenézés helyett inkább védjük meg egymást, higgyünk az egyenlőségben, legyen mindenki szolidáris a nála rosszabb helyzetűvel! Nem kell hozzá sok. Egy tál étel, egy nem használt ruhadarab, egy kedves szó, egy takaró is számít.

Sokan kételkednek, hogy ezek az apróságok megváltoztathatják-e az igazságtalan rendszert, amelyben élünk? Szerintem igen. Nem tudom, pontosan hogyan, mert az emberi társadalom nagyon bonyolult és még mindig nem értjük jól a működését. De azt tudom, hogy amikor valamit teszünk –vagy épp nem teszünk- valakivel, az nem csak arra az egy személyre hat, hanem azokra is, akik látják, akik hallják, sőt sok olyan emberre is, akik ott sem voltak. Egy egész kis csoportjára az embereknek, ők pedig hatnak az egész társadalomra. Végül, ahogy a társadalom jobbá lesz, az visszahat ránk, és mi magunk is egy boldogabb, teljesebb életet élhetünk.

 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük