Tegnap és Ma

tunti01

 

Siettünk, párás hideg szél fújt keresztbe a lánchídon, mégis  nagy volt gyalogos forgalom, amit a rossz idő miatt nem  tudtam mire vélni. Talán azért voltunk olyan sokan, mert a híd két  oldalán gyülekeztek "a kocka el van vetve" szakszervezeti  demonstráció résztvevői. A Clark Ádám téren a Szolidaritás  Mozgalom, a másik oldalon a közalkalmazottak képviselői  gyülekeztek.


Már majdnem átértünk a hídon , mikor a hídpillért kerülő járda kiszögelésében egy rongykupacot pillantottam meg, tovább haladva döbbentem rá - te Jóisten! - ez egy EMBER volt, a fejét nem is láttam, csak lába lógott ki a rongyok alól. Legszívesebben visszamentem volna hozzá, felemeltem volna - gyere velünk, hiszen érted is tüntetünk!


Micsoda hülyeség! Hessegettem el magamtól a gondolatot, talán már menni se tud ez a szerencsétlen ember, nemhogy tüntetni. Talán, tudatosan, vagy tudat alatt Ő így tüntetett a " senkit nem hagyunk az útszélén" égbe kiáltó hazugsága ellen. Vagy Ő már nem is tüntet, inkább csak meghalni szeretne, egyszer utoljára jó melegben, megfürödni, jól lakni, jól berúgni és bódultan elhinni, hogy Ő is valaki és nem egy senki, akit nem hagyunk az útszélén? Még Őt sem! Ma már mindezt nem kérdezhetem meg tőle, mert Én is otthagytam Őt, talán már nem is él, Ő a négyszázegyedik, aki már eddig kihűlt, a senkit nem hagyunk az útszélén országban.


Ma mikor ezeket a sorokat írom, hajnali három óra van, nem tudok aludni, pedig jó meleg van, és mikor jól átfagyva hazaértem a tüntetésről, vacsora is került az asztalra. Az istenit! Ma kap el a lékismeret, mikor tegnap kellett volna cselekednem! Micsoda baleknak néznek ezek is, kimegyek ordítozni az esőbe, hogy Orbán Takarodj!

Közben paktumot kötnek a fejem fölött. Még jó, hogy azok között voltam akik, legalábbis eddig még, nem árultak el, azok között, akik a - Kossuth téren megállva, talán utoljára- esküt tettek a Magyar Köztársaság Alkotmányára. Tegnap még megtehettük! Azt gondolom, hogy szorít az idő, a tegnap még térdre kényszerített szakszervezetek, kérdés hogy mára fel tudnak-e állni? Erre a kérdésre a válasz tőled és tőlem függ, hogy leszünk-e elegen ahhoz, hogy valóban olyan országban éljünk, ahol senkit nem hagyunk az útszélén, és ha többen leszünk, összefogunk, talán kerülnek olyan vezetőink is, akik mellénk állnak és nem elénk.

Egy dologban biztos vagyok, hogy nem szeretnék úgy járni, mint az a szerencsétlen ember ott a hídon, hogy már tiltakozni se tudjak. Nem szeretnék úgy járni, hogy mire a kezemet nyújtom felé már nincs ott senki....

Ma még itt vagyunk...

KÉPEK A TÜNTETÉSRŐL:

tunti01

tunti02

tunti03 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük