Tucatnyi ok, amiért ki nem állhatom Semjén Zsoltot

Elképesztő, hogy milyen rövid az ember memóriája, ha a politikusok gazemberségeiről van szó. Gondolom, ez valami önvédelmi reflex, enélkül alighanem belebolondulnánk abba, hogy kikre bíztuk az országot meg az életünket. Alig több, mint két éve foglaltam össze, hogy mi minden a baj Semjén Zsolttal, és bármilyen hihetetlen, teljesen elfelejtkeztem ezekről az ügyekről.

Magyarok Istene! Bocsásd meg az én vétkemet! Vezeklésül fogadd el a bővített közlést! Álljon itt az a tucatnyi ok, amiért ki nem állhatom Semjén Zsoltot:

1. A KDNP. Semjén egy olyan párt elnöke, aminek nincs társadalmi támogatottsága, nincsenek szavazói. A KDNP frakciója Orbán nélkül csak turistacsoportot alkotva kerülhetne a Parlamentbe. Egy virtuális, politikai pártnak látszó négytagú mozaikszó, bármiféle felhatalmazás nélkül. Korrekt versenyben még puccsal se kerülhetnének hatalomra, lévén nincs egy osztagnyi hadra fogható ember köztük.

2. Miniszterelnök-helyettesi cím. Semjén Zsolt annak a kormánynak a második embere, amelyik eloszlatta az utolsó illúziót, hogy a nemzeti (konzervatív, polgári, jobb-) oldal bármivel is különb, mint a posztkomcsik. Az Orbán-Semjén kormány napról napra győz meg arról, hogy korrupcióban, hazugságban, alkalmatlanságban és gátlástalanságban lazán felveszi a versenyt akár a Gyurcsány-kormánnyal, csak nekik még több hatalom van a kezükben.

3. Teljes alkalmatlanság. Semjén a legsemmirekellőbb ember a kormányban. Egy olyan társaságban, ahol az inkompetencia megtestesült ideálja, Matolcsy nemzetgazdaságért felelős miniszter lehetett, ez a szerencsétlen érdemi hatalmat, tényleges feladatot soha nem kapott. Miniszterelnök-helyettessége, mint nemzetpolitikáért felelős tárca nélküli miniszteré nem több, mint hangzatos blöff, Orbán maximum a kocsija színéről engedi dönteni.

4. Plágium. Hogy lehetne bármiféle szakmai hozzáértést elvárni egy olyan embertől, aki még egy szakdolgozatot is képtelen volt tisztességesen megírni? De legalább a politikusi pályára alkalmassá teszi az a tény, hogy lopta.

5. Inkvizítor hajlam. Semjén a Sympathy For The Devil című dal alapján a doktori értekezésében (!) jelenti ki, hogy Mick Jagger maga az Ördög. Nem azt írja, hogy a Rolling Stones zenéje sátáni, hanem komolyan azt állítja, hogy Jagger személyében jelen van az Antikrisztus. Efféle sötét babonaságért humánusabb helyeken kényszergyógykezelés jár, Magyarországon doktori cím. Dr. Semjén Zsolt teológusként sátáni erők működését látja popdalok éneklése mögött, ugyanakkor úgy véli, hogy az Úrnak kedves az, ha ártatlan és védtelen állatokat szórakozásból legyilkol.

6. Vadászat. Semjén Zsolt amellett, hogy szeret vért ontani, nem átall lobbizni is azért, hogy minél több vadon élő állat lehelje ki a lelkét – már, ha van neki. Miniszterelnök-helyettesként azon fáradozik, hogy a spanjaival minél több és többféle állaton gyakorolhassák perverz szenvedélyüket. Az évtized legjelentősebb, nevéhez köthető belpolitikai eseménye az volt, amikor levélben követelte gazdapártja miniszterétől a nyári lúd, a vadgerle, a fürj és még számos addig védett állatfaj vadászhatóságát.

7. Kamu hajszín. Ötvenévesen hogy lehet valaki teljesen ősz, amikor az elmúlt huszonöt év során egyetlen percet sem kellett dolgoznia, megélhetési problémája mégse volt soha? A titok nyitja az lehet, hogy eredeti, vörös hajszínét vallásos meggyőződésből addig mosta a legkülönbözőbb vegyszerekkel, amíg a jelenlegi végeredményt nem kaptuk. Semjén nem szereti a vörös embereket, úgy gondol rájuk, mint Isten kegyetlen tréfáira.

8. A Reagan-szobor. Semjén Zsolt szobrot állíttatott a Szabadság téren Ronald Reagannek, annak a gyalázatos pojácának, aki színészként John Wayne, elnökként Gerald Ford szintjét se ütötte meg. És bár lelkes kutyaként, farkát csóválva ugrálja körbe a háborús uszító debil szobrát, ugyanezzel a lelkesedéssel nyalja fényesre annak a gazdának a kezét, aki Vlagyimir Vlagyimirovics Putyin szövetségét kínálja fel Magyarország számára.

9. Krisztus-marketing. A názáreti halálát és feltámadását reklámérvként használni kétségtelenül ocsmány dolog. Csakhogy Tömjén Zsolt nem egy autót vagy egy csomag rágógumit akar nekünk eladni azzal, hogy a Megváltó is ezt vezetné vagy rágná, hanem azt állítja, hogy többek között azért áldozta fel az életét, hogy ő meg a haverjai havi hét kilóért zavaros és agresszív tévképzetekkel vegzálják a buzikat, a nőket, a hajléktalanokat, az ateistákat, és még ki tudja, hányféle társadalmi csoportot.

10. Elvtelenség és cinizmus. Szűz Mária országának első számú katolikusa egy olyan mélyen lelkiismereti természetű kérdésben, mint az abortusz, soha nem konfrontálódott a Fidesszel, eszébe se jutott az együttműködés feltételévé tenni a magzatgyilkosságok betiltását vagy akár csak korlátozását. Plágiumügye kapcsán se habozott sokat azzal, hogy szó szerint előadja Gyurcsány Őszöd utáni magyarázkodását, és miközben éveken át morális alapon szólította fel lemondásra a szocialista miniszterelnököt, volt pofája pár évre rá azzal érvelni, hogy amit tett, az hiába erkölcstelen, ugyanis jogszerű.

11. Vasárnapi boltbezárás. Semjén Zsolt mértéket nem ismerő pofátlansága kell ahhoz, hogy valaki a hét utolsó napján, a vásárnapon megtiltsa a vásárlást. Persze nem a munkát, hiszen a gyárban éhbérért gürizni, azt továbbra is szabad, ahogy szabad utat építeni, árut feltölteni vagy vasárnaponként hatósági személyként ellenőrizni, hogy a boltosok vajon dolgoznak-e vagy sem. Ezzel szemben a családokat kiszolgálni élelmiszerrel, az már nem fér bele az Úristen tervébe. Semjén egyszerre egy istenkomplexusos kiscézár – akinek az a tévképzete, hogy neki kell megmondania, mikor, hol és miként vásároljon, basszon vagy dolgozzon a magyar -, emellett pedig a végsőkig büszke szolga, akinek máig a legnagyobb személyes problémája az, hogy Orbán nem hagyja, hogy a lábánál aludjon. Még a külföldi útjaikon is csak a küszöbig engedi.

12. Zsebhorthy. Magyar az, akinek fáj Trianon. Kultúrember az, akinek fáj Semjén Zsolt. Így aztán minden kulturált magyar legalább egy megye elvesztésének fájdalmát élte át, amikor a tárca nélküli pojáca belovagolt Kézdivásárhelyre. A nyíltan Horthyt idéző pöffeszkedés nem pusztán arrogáns volt, de hazug és szánalmas: Semjén úgy viselkedett Erdélyben, mintha legalábbis visszacsatolta volna azt. A tervek szerint jövőre egy apró médiaesemény keretében fejedelemmé koronáztatja magát, és ünnepélyesen szétosztja a trafikjogokat a helyi kereszténydemokrata vállalkozók között. Ha a románoknak esetleg problémájuk lenne ezzel, ott hagy kétmillió magyart, azok majd elszámolnak helyette.

Forrás: Facebook

A témához ajánluk: Apa zenél! 🙂
 

 

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük