Újabb korlátozások a dohányosok ellen

márkanélküli cigi

2016 májusától Magyarországon is átültetik az uniós irányelvet, miszerint dohánytermékeket csak egységes, márkasemleges csomagolásban lehet forgalomba hozni. A logók lekerülnek a dobozról, az egyetlen különbséget az eltérő cigaretták között a név és a dohánytípus teszi ki majd.

Az Európai Unió dohánytermékekre vonatkozó irányelveit 2013 márciusában fogadta el az Európai Bizottság, és 2014. május 19-én léptek hatályba. Az új szabályok többségét az egyes tagországoknak 2016. május 20-áig kell átültetniük hazai jogrendjükbe. Az irányelv egyebek mellett előírja, hogy a dohánytermékek csomagolásának mindkét legnagyobb felületén egészségvédő figyelmeztetéseket kell feltüntetni: a csomagolás elő- és hátoldali felületének 65 százalékát le kell fedniük a figyelmeztetéseknek, amelyeknek a csomagolási egységek felső részén is helyet kell kapniuk

Tíz állam, köztük Magyarország, idén júliusban állapodott meg a márkasemleges cigarettacsomagolások népszerűsítéséről. A kezdeményezésében Magyarországon kívül Franciaország, a Dél-afrikai Köztársaság, Ausztrália, Írország, Norvégia, Új-Zéland, Nagy-Britannia, Svédország és Uruguay vesz részt.

A márkasemleges csomagolással a dohányzás népszerűségének csökkentése a cél a fiatalok és a nők körében. Ezek a dobozok egységes külsővel, ugyanolyan színnel, méretben egyforma betűtípussal készülhetnek. Mivel a csomagoláson nem lehet logó, az egyetlen különbség a márkanév vagy vállalatnév és a dohány típusának megjelölése lesz.

Magyarország 2016 májusától tervezi bevezetni az egységes csomagolást – mondta a hirado.hu-nak Sonkodi Balázs, a Miniszterelnökség stratégiai ügyekért felelős államtitkára.

A világon elsőként Ausztrália vezette be a márkasemleges cigarettacsomagolást 2012-ben. A brit parlament – Írország után a másodikként Európában – márciusban hagyta jóvá a jövőre hatályba lépő jogszabályt. Franciaországban április 3-án döntött erről a parlament, és 2016 májusában lép a jogszabály hatályba. Az EU-s irányelv alapján a tagállamok maguk dönthetnek a bevezetéséről.

Forrás: HVG

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük