Ujhelyi – nem leszünk „foltok egy hősök nélküli korszakban”*

csipkerozsika teljes mesefilm 1353602676

A csipkerózsika-álmában nyálat csorgató ellenzék és annak parlamenti képviselői pedig erre a borzalomra – már megint – nem léptek érdemben semmit (…) ennek pusztán egy apró hiányzó momentuma van jelenleg, senki nem smárolta még le Csipkerózsikát…

Vajon miért sejteti az MSZP alelnöke, hogy az előrehozott választások és a 6. alaptörvény-módosítás között összefüggés lehet?

Törvénytől sújtva

Az ugye, világos, hogy a NER működését biztosító paragrafushalmaz, amit rosszabb helyeken alaptörvénynek is neveznek, jelenleg a hatodik módosítása előtt áll. A tervezet szerint egy új tétel, a terrorfenyegetettség bevezetésének lehetősége kerülne bele. Ha ez bekövetkezik, akkor a maradék vagy látszólagos parlamenti és civil ellenőrzés is megszűnne a kormány felett, s ami ennél is lényegesebb, korlátozná az emberi jogokat. Így például, elrendelhetik a kijárási tilalmat vagy a katonák belföldön is intézkedhetnének.

Ujhelyi mozgósít

A csipkerózsika-álmában nyálat csorgató ellenzék és annak parlamenti képviselői pedig erre a borzalomra – már megint – nem léptek érdemben semmit, kiadták szokásos semmitmondó nyilatkozataikat, amelyek még annyit sem érnek, mint Friderikusz üres könyve, vagy Zappa 1979-es albuma, a Silence. Ők ugyanis felvállalták, hogy üres a könyv és a CD, nem pedig úgy tettek, mintha írnának vagy zenélnének.

Ezzel szemben a szocialista EP-képviselő előbb belekiabált a világba, miszerint tutira megsúgták neki, hogy előrehozott választásokra utazik a Fidesz, később odáig is elment, hogy összefüggést implikált e megszerzett információja és a terrorfenyegetettség bevezetésének lehetősége között. Tudjuk ugyan Solohovtól, hogy az ember mindig egyedül van, de leginkább egyedül van egyedül, de az összefüggés sejtetése mindenképp mozgósító lehet, ennek pusztán egy apró hiányzó momentuma van jelenleg, senki nem smárolta még le Csipkerózsikát.

Összefüggés mindig van, csak keresni kell

Miért lenne jó a népszerűségét tartó kormánypártoknak egy előrehozott választás? Miért érdekelné a semmittevő ellenzéket és a depressziós tömeget, ha még kijárási tilalom is lenne, vagy megfúrnák a gerincvezetéket, és internet helyett internyet lenne csak – merül fel számos kérdés. A hatalom szemszögéből: meglátásom szerint tévesek azok a többségi magyarázatok, hogy a Fidesz fél a népszerűség-csökkenéstől vagy éppen azt akarná megakadályozni, erre a legfőbb érvem, hogy a bevándorló-menekült-terrorista háromszöggel felállított „retteg és kussolj” kormányzati kommunikációs tézis kiválóan működik, mi több – ha körbenézünk a világban – ez kitartható, elnyújtható szinte a végtelenségig. A rendszerkritikus tömeg aspektusból: a fásult dermedtségen lévő, passzív (-nak tűnő), rosszkedvű, örömtelen állapot – amely a társadalom többségét és az ellenzéket, valamint annak feltételezhető bázisát jellemzi – egyszerre irritált is (bővebben lásd itt), nem az észérvek mentén fog „kiborulni”, hanem az örömtelenség-irritáltság kettőségére jellemzően egy egészen apró dologtól, amelynek nincs köze jogai korlátozásához vagy a katonák belföldi fegyverhasználatához.

Az Ujhelyi által sejtetett összefüggés ennél sokkal prózaibb: a terrorveszély és annak alaptörvénybe vésésének következményeivel a Fidesz és annak Baszódjál meg elnevezésű koalíciós partnere egész egyszerűen be tudja fagyasztani a társadalmi ellenállás írmagját is – ha megszavazzák az alkotmánymódosítást.

Seligman patkányai lehetünk, mi magyarok

Ha ismételten azt tapasztaljuk, hogy bármit is teszünk, rossz helyzetünk nem fordul jobbra, előbb-utóbb felhagyunk a próbálkozással, bizonyítja Seligman kísérlete. Feladjuk, beletörődünk: a helyzet nem javítható. Fokozatosan megszokjuk kiszolgáltatott helyzetünket: akkor is egykedvű passzivitásban maradunk, amikor már erőnk és lehetőségünk lenne javítani állapotunkon. Nyugtázzuk, hogy mindez megoldhatatlan, keserű, mi pedig gyengék és szerencsétlenek vagyunk.

A törvénymódosítás tervezete szerint pedig a már eleve meglévő passzivitásban és egyszerre irritált állapotban lévő tömeg, még kap egy utolsó elektromos sokkot (a kísérletről röviden itt olvashat), és az ellenzék ismételten nem csinál semmit, akkor az megint a Fidesznek kedvez, mert a düh nem ellenük fog fordulni, hanem a cserbenhagyók ellen, hiszen düh csak ott jelentkezhet, ahol hibáztat az ember. És miért hibáztatnák azokat, akikkel eleve semmilyen viszonyuk nem volt – vagy a puszta zsigeri undor.

megjöttünk és diktáljuk az ütemet

látunk mindent és nem hagyunk szünetet

üzenem fel, most már ügyesen kell

mert roppantul elfogytunk a türelemmel

(*Ujhelyi István – természetesen – nem tett ilyen nyilatkozatot, a címadás szimbolikus, eredete: Mi szabadabbak vagyunk, mint ti valaha lesztek (Kozmosz) – megj. SE.)

Forrás: Huppa

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail-címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük