Újra Köztársaság!

Kalmár Szilárd 01

A hagyományos munkásmozgalmi, marxista alapokon szerveződő baloldal megújulási próbálkozásai kifulladtak, mozgalmunk világszintű válságban van. A venezuelai, bolíviai vagy legutóbb a görögországi kísérletek zsákutcába jutottak, részsikereik kevés muníciót adnak egy másfél évszázados múltra visszatekintő, egykor önmagát világszinten megszervező politikai és társadalmi alternatívának. Az évtizedek óta magukat baloldalinak mondó országok, Kína, Vietnam vagy Kuba pedig éppen az államhatalmi eszközökkel szervezett kapitalizmus fellegvárai. Vannak ugyan ígéretes színfoltok, például az amerikai Sanders szenátor, a spanyol Podemos vagy legutóbb a brit Munkáspárt baloldali fordulata, de ezek a próbálkozások maximum egy jó kezdetnek minősíthetők egy-egy hosszú meccsben.

Magyarországon a helyzet – nem meglepő módon – tragikomikus. Itt a szélsőbal néhány tucat embert megmozgató szerveződései súlyos identitásválsággal küzdenek és sokan igen rossz irányba fordulnak. Az európai integráció elutasításának, a kádárista nosztalgia mindent eluraló gyakorlatának, vagy cári rendszert újjáépítő Putyin istenítésének semmi köze a modern baloldalhoz. A helyzetünket csak súlyosbítja az a tény, hogy Kész Zoltántól kezdve, Tóbiás Józsefen át, Gyurcsány Ferencig mindenkit baloldalinak mondanak, így nem kell meglepődni azon, hogy az emberek elutasítóak a baloldallal szemben.

Szintén komoly probléma, hogy nincs megfelelő utánpótlásunk és kevés a kapcsolódási pontunk a társadalom többsége, az alsó kétharmad irányában. A baloldal, a szakszervezetek, a baloldali civilek marginalizálódása azzal járt együtt, hogy ezen a területen jól megszervezte magát a szélsőjobboldal, erős gyűlöletmozgalmak szerveződtek, és ebben a közegben a baloldali alapértékek elutasítottsága szinte maximális. A modern magyar munkásosztály nem szolidáris a szegényekkel, sőt megvetéssel fordul a segítségre szorulók irányába. Nem toleráns, sőt mindenféle kisebbséggel szemben ellenséges és nem veszik észre, hogy ezt a tömény gyűlöletet egy egyébként marginális politikai kisebbség gerjeszti, amelynek egy egészséges társadalomban a befolyása nem lehetne több néhány százaléknál. Tehát, ma Magyarországon a baloldalnak számolnia kell egy nemzetközi válsággal és egy hazai identitásválsággal, és szembe kell néznie a baloldal ősellenségének számító, társadalmilag beágyazott fasiszta politikai szerveződésekkel. Jelen helyzetben reménytelen vállalkozásnak tűnik saját politikai alternatívánk újjászervezése, megerősítése és egy új társadalmi többség kialakítása. Sokak szerint nincs reális esélye annak, hogy egyszerre lehessen elmozdítani a hatalomból az önmagát ravasz törvények sorával bebetonozó Orbánt, és megakadályozni, hogy helyére Vona kerüljön. Lehet ebben a helyzetben nagy ugrásra, csodára várni, de racionális helyzetfelmérés, a célok felvázolása, az azok elérését lehetővé tevő stratégia kidolgozása nélkül már most borítékolható 2018-ra az ellenzéki kudarc és a szélsőjobb további erősödése.

Ha mégis elindulunk egy hosszú és rögös úton, akkor mi a teendő? A baloldal egyik legfontosabb feladata a teljes megújulás és az egyértelmű strukturálódás ideológiai alapon. Nem elegendő Orbán gyalázása, nem elegendő az antifasiszta közhelyparádé. Éles választóvonalat kell húzni a polgári liberális és a baloldali, azaz a szociálisan elkötelezett, az általános rendszerkritikát is felvállaló politikai formációk közé. Az a zavaros és átláthatatlan politikai mix, amely önmagát demokratikusnak és valami összefogásnak mondja, képtelen arra, hogy egyszerre képviselje önmaga jobb -és baloldalát. Ez a kívánatos strukturálódás azoktól követel egyértelmű állásfoglalást, akik szociálisan elkötelezett liberálisként határozzák meg ma önmagukat. Ők, a zömmel fiatal barátaink évek óta őrlődnek, egyre reménytelenebb szélmalomharcot folytatnak, radikalizmusuk jelenlegi formájában inkább már a rendszer része, mint annak alternatívája. Ez a jelentős bázissal rendelkező mozgalom csak akkor lehet veszélyes a hatalomra, ha nyitni tud azon alsó kétharmad irányába, amely a modern munkásosztálynak tekinthető. Természetesen szükséges, hogy a baloldal is egyértelművé tegye, hogy fontos kérdésekben milyen állásponton van. A térségünket is lángra lobbantó nacionalizmussal való szembehelyezkedés, vagy a multikulturalizmusnak, mint alapértékként való meghatározása mind egy-egy fontos kérdés, de nem nézhetjük cinkos némasággal a másságuk miatt támadott és kirekesztett társadalmi csoportokat, hisz a velük való szolidaritás nélkül a baloldal nem baloldal, hanem a fasizmus vörösre pingált változata.

A teljes megújulás másik sarokköve a strukturálódás és az ideológiai újragondolás mellett a jelenleg domináns, alkalmatlanságát évtizedes távlatban is bizonyító politikai elit leköszönése kell legyen. A másfél évtizede tartó lejtmenet emblematikus figurái még statiszta szerepet sem kaphatnak abban a színdarabban, ami a valódi megújulásról szól. Mondhatja azt valaki, hogy politikai háttéralkuk, összefogási kényszer miatt őket is fel kell vállalni, de be kell látni, hogy szerepeltetésük garancia arra, hogy Orbán hatalomban marad és váltópártjává a Jobbik erősödik.

Új program, új jelszavak, új szerveződések és új arcok nélkül a baloldal kudarcra van ítélve. Mit kell programunk legfontosabb alapjaként meghatározni? Egyértelműen azt, hogy egy erős, szolidaritási alapokon működő Köztársaságot akarunk, amely képes a demokratikus hatalommegosztás alapján funkcionálni. Ez az új Köztársaság minden szempontból ellentéte kell legyen Orbán Magyarországának, azaz legfontosabb közös feladatunk az, hogy a diktátort a hatalomból eltávolítsuk és egész rendszerét földig romboljuk. A kirekesztő törvényeket pont úgy, mint az új vasfüggönyt. Nem elégedhetünk meg azzal, hogy csak farigcsálunk egy velejéig romlott, cinikus, szélsőségesen jogfosztó elnyomó rendszert.

Nem tévedhetünk abba a csapdába sem, hogy Vonától való félelmeink miatt Orbán hatalomban maradását segítjük. Be kell látnunk, hogy egy kétfejű, de egylényegű politikai szörnnyel harcolunk. Két egymástól alig különböző politikai klikk, akik ilyen-olyan manipulációkkal képesek többségnek vagy tömegpártnak hazudni magukat, de lényegében egy agresszív politikai kisebbséggel állunk csak szemben, amelyet marginális helyzetbe lehet és kell is visszaszorítani.

A következő választás 2018-ban lesz. Az évszázados elnyomás utáni függetlenség és az első köztársaság kikiáltásának 100. évfordulóján. Ez a centenárium valamelyest kötelez is minket arra, hogy Károlyi, Garami méltó utódjaiként induljunk neki ennek a választásnak. Határozott, bátor és okos politikával igenis lehet reális, hogy 2018-ban újra valódi Köztársaság, valódi demokrácia legyen Magyarországon és lemossuk azt a temérdek gyalázatot, amelyet Orbán Viktor kormányzása rakott erre az országra.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük