Ukrajna a NATO Oroszország elleni felvonulásának egyik terepévé vált

Április 21-én, a szövetségi gyűlésen Vlagyimir Putyin a kérlelhetetlen énjét is megmutatta azoknak, akik az elmúlt hónapokban a személyét és országát támadták azzal összefüggésben, hogy a washingtoni kormány akarja meghatározni az események menetét Oroszországban is, s persze a világ más részein, s ehhez mozgósítja a NATO tagállamokat. Annyira nem vagyok naiv, hogy azt gondoljam: huszonnégy óra alatt minden az ellentétébe fordult volna, s most már visszatérnek a folyamatok a hajdani, mondjuk a 2007 februárja, a müncheni biztonságpolitikai fórum előtti kerékvágásba. Viszont tény, hogy a Kreml vezetése tett néhány gesztust.

Mindenekelőtt a Krímben szemlét tartó Szergej Sojgu védelmi miniszter bejelentette: utasította az Ukrajna déli és keleti határának közelében hadgyakorlaton részt vevő csapatokat arra, hogy április 23-án, pénteken kezdjék meg a visszatelepülést állandó állomáshelyükre. A másik gesztus Putyin elnöktől érkezett. Ugyanis reagált az ukrán államfő, Volodimir Zelenszkij április 20-án, videón, orosz nyelven közzétett, fölöttébb tiszteletteljes, az eddigiekhez képest már-már érett államfőre valló módon előadott indítványára, amelyben a Donyec-medence bármelyik, fegyveres harcok által érintett pontján történő csúcstalálkozót javasolt. Nyilván azért volt kénytelen Putyinhoz fordulni, mert a múlt héten lepattintotta őt a francia elnök és a német kancellár. Arról már nem is beszélve, hogy Angela Merkel megüzente Washingtonnak, elegük van az Északi áramlat-2 vezeték körüli huzavonából, Németországnak szüksége van az orosz gázra, amiből immár Kijev is megérthette, hogy a mai világszínpadot már nem csak Washington monológja uralja. Az orosz vezető végül két nappal később, anélkül, hogy az előző napi nagy beszédében szóba hozta volna Ukrajna ügyét, amit ukrán televíziós műsorokban fölöttébb sértőnek tartottak, egy újságírói kérdésre kijelentette:

Készen áll a találkozóra, de Moszkvában, és a kétoldalú kapcsolatok megvitatására, amelyek – Putyin szerint – az ukrajnai vezetők miatt vannak mélyponton.

Külön kiemelte a pravoszláv egyház megosztásának kijevi kísérletét, az orosz nyelv, az ukrajnai orosz nyelven beszélők, az Ukrajnában élő orosz állampolgárok elleni intézkedéseket. Ismét leszögezte, hogy a Donyec-medence ügye nem tartozik ebbe a körbe. Az orosz vezetés ugyanis így értelmezi a konfliktus rendezésére Minszkben, 2015. február 12-én, a francia és a német kormány bábáskodása mellett megszületett megállapodást. Szerinte abból és a további egyeztetésekből az következik, hogy Kijevnek a Donyecki, illetve a Luganszki Népköztársaság vezetőivel kell dűlőre jutnia a területek státuszáról, a fegyveres összetűzések megszüntetéséről, a nehézfegyverzet hátravonásáról, helyi választások kiírásáról, a teljes körű amnesztiáról, a fogolycseréről, az élet normális mederbe tereléséről… Moszkva legfeljebb azt követően kapcsolódik be a rendezésbe, ha a közvetlenül érintett felek egyetértenek az alapkérdésekben.

Ehhez képest az úgynevezett normadiai formátum keretében folyó egyeztetések jó ideje holtpontra jutottak. A megnevezés arra utal, hogy 2014-ben, Franciaország, Németország, Oroszország és Ukrajna külügyminiszterei a II. világháború alatti normandiai partraszállás hetvenedik évfordulójáról való megemlékezés apropóján találkozva dolgozták ki, milyen feltételek mellett lehetne visszaterelni a két kelet-ukrajnai szakadár területet Kijev fennhatósága alá. Jó ideje törekszik arra a kijevi vezetés, hogy Moszkvával, mint Ukrajnával háborúban álló féllel tárgyalhasson. Ám hiába a komikus színészből államfővé avanzsált Zelenszkij retorikája, az orosz vezetők ebbe az utcába nem voltak hajlandók besétálni. Olyannyira nem, hogy a napokban vissza sem hívta az ebben az ügyben tárgyalást kezdeményezett ukrán kollégáját Szergej Lavrov orosz külügyminiszter, noha ő is tudja, hogy mint egy falat kenyér, annyira szüksége lenne Zelenszkijnek és pártjának, hogy Moszkvát becserkésszék.

Az elnöknek ugyanis az volt az egyik legfőbb választási ígérete, hogy békét teremt a Donyec-medencében. No meg azt, hogy létbiztonságot Ukrajna egészében.

Ehhez képest a fegyverek azóta is dörögnek, mindkét oldalon halnak meg emberek. A szakadár területeken civilek és gyerekek is, bár ezekről a mi médiumaink nem számolnak be. Ami pedig az életszínvonalat illeti, Ukrajna, amely a Szovjetunió egyik legvirágzóbb szövetségi állama volt, az elmúlt harminc évben Európa legszegényebb államává küzdötte le magát. A munkanélküliség az egekben. Aki teheti, az Európai Unióban, vagy Oroszországban vállal munkát, sőt áttelepül az utóbbiba. Miközben az oligarchák és a környezetükben lévők fényűző életet élnek, a többség életszínvonala mélyponton. Így aztán Zelenszkij és pártja, a Szluga Narodu (A Nép Szolgája – Zelenszkij sikeres, a korábbi politikusokat kifigurázó kabaréműsor-sorozatának címe után) népszerűsége a Donbassz legmélyebb szénbányájánál is lejjebb.

Hozzá az ukrán szélsőséges nacionalizmus éltető erejét a banderisták, a lényegében újnácik adják, akik rendszeres fáklyás felvonulásokon tesznek hitet a II. világháború alatt tömeggyilkosságokat elkövetett elődjeik mellett, akiknek emlékét immár állami ünnepeken is őrzik. Ez azonban nem zavarja az USA-t, amely gyakorlatilag protektorátusává tette az országot. Korábban amerikai állampolgárokat, illetve amerikai érdekeltségű személyeket helyeztek el a kormány meghatározó posztjaira, ma pedig gyakorlatilag mindenütt – főleg a hadseregben – ott vannak az amerikai tanácsadók. Ukrajna a NATO Oroszország elleni felvonulásának egyik terepévé vált.

Orosz források szerint az USA tizenkilenc bakteriológiai laboratóriumot működtet az országban, hogy a kutatásokat ne a szigorú amerikai előírások szerint kelljen folytatni.

Eközben az ipar teljesen leépült.

Az írás teljes terjedelmében olvasható a Bekiáltás Blogon.

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •