Ünnepi beszéd helyett

konokpéter003

Páros szám. Valamiért nem szeretem a páros számokat. Az aszimmetria esztétikusabb. Mondjuk, egy évszámnál baromi lényegtelen, hogy esztétikus legyen. Semleges.

Két hét múlva elérjük a tél közepét. Már most hosszabbodni kezdenek a napok. Ez jó. De még nem érezni. Ez rossz.

Egy hónap, és letudom az idei születésnapomat. Lehetne jó is, de huszonöt éves korom óta éves rendszerességgel elborzadok tőle, hogy öregszem. Negyvenhét leszek, ami esztétikusan aszimmetrikus, de mégsem úgy, ahogy, például a huszonhárom. Azért a harminchármat túléltem, most meg már akár meg is feszíthetnek. Úgysem a megfeszítés a történet kulcsa: én harmadnapra nem feltámadnék, hanem csak megbüdösödnék, mint Aljosa Karamazov sztarece, vagy tíz deka baromfipárizsi, amit valaki önvédelemből a hűtőben felejtett. Ez rossz, remek kilátásokkal.

Négy nap múlva lejár az éves békávébérletem. Tizenkét év munkaviszony alatt hozzászoktam, hogy nyugodtan, unatkozva utazom buszon-villamoson, hányaveti természetességgel villantok bérletet a metrólejáratot őrző Cerberusok orra alá. Szociális biztonságom egyik utolsó bástyája porlad el majd ötödikén éjfélkor, mikor rám köszönt a munkanélküliek bérlettelensége, és ismét az össznépi, klasszikus kvíz játékosai közé lépek, ahogy a felszállók között igyekszem időben felismerni az ellenőrt. Ez sem jó, de rendszeres edzésben tartja az emberismeret egy sajátos, kissé fonák változatát.

Egy évig nem lesz szilveszteri buli. Ezt pozitívumnak tekintem. Tegnap éppen akkor jöttem el egy buliból, ahová nemigen tudom, hogy miként keveredtem, mikor két barátom, akiket nagyon szeretek, elkezdett összeverekedni. Nekem meg indult a vonatom. Hajnali négykor a belváros utcái egészen idegenek voltak. Ehhez hozzájárult a „Nézzed má’ a tatát a fura sapkában! Az nem valami tévébemondó?” – rikoltás a Blahán. Ilyenkor az ember számot vet magával-magában. Valami tévébemondó vagyok. Tata vagyok. De a sapkám szerintem klassz, az altamirai barlangrajzok adják a mintáját. Úgyhogy ez inkább jó.

Elsején délben számot vetni: nem jó, nem rossz, inkább perverz. Alig pár sört ittam, ötöt talán – már hónapok óta nem piálok, nem kívánom; nincs emögött elhatározás, vagy fogadalom. Valami metabolizmusom megváltozott, kiszeretett az alkoholokból, amit folyamatosan furcsállok. Azt a néhány sört mindenesetre felszívta az elképesztő mennyiségű kakaós és fahéjas csiga, amit bezabáltam, meg némi virsli. A szokásos másnaposság helyett most inkább túllakott vagyok. Mintha inkább karácsony lenne. Mindennapi karácsony. Ez, azt hiszem, eléggé riasztó.

Ja, és nyilván minden marad a régiben. Vagy nem. Vagy sőt. Nem is tudom, melyik az ijesztőbb. Talán mindez együtt.

Mindennek nem sok köze van a naptár fordulásához. De mint írtam, valamiért nem szeretem a páros számokat.

Mindez tehát csupa esztétikai jellegű finnyogás. Majd jövőre jobb lesz: egy páratlan szám.

És ha fáj, majd röhögök.

Forrás: Facebook

MUON TV

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük