Van-e magyar baloldal?

karl-marx-hip

Tamás Gáspár Miklós válasza Vajnai Attila (MMP2006) “Van magyar baloldal” című írására.

Kedves Vajnai Attila,

nagyon udvariasan nem írtad le a nevemet hozzászólásodban, amelyet egyértelműen a legutóbbi tévéinterjúm ihletett. Mindenekelőtt köszönöm, hogy foglalkoztál vele. De most a tárgyra. Természetesen az a kijelentés, hogy „nincs (valódi) baloldal Magyarországon”, retorikai túlzás, amelynek a megfejtése nem nehéz. Valamennyien tudjuk, hogy vannak kis baloldali csoportok, amelyeknek a hatósugara alig terjed túl a tagjaik körén – pár száz emberről van szó – , s ez annyira igaz, hogy a „marxizmus” és a „kommunizmus” említésekor a legtöbb honfitársunk (tévesen és gépiesen) az 1989 előtti foxi-maxi tanfolyamok szólamaira gondol, és röhög.

Ráadásul ezeket a csoportokat mélységesen megosztja az 1989 előtti rendszerhez való viszony, s evvel is az a látszat keletkezik, hogy a marxista baloldal a múlthoz tartozik. Ezért az új baloldali tájékozódás képviselői a fiatal értelmiségiek körében hisztérikusan vigyáznak rá, nehogy azonosítsák őket avval, ami a legbarátságosabb értelmezés szerint is mélységesen elavult. Kerülik a „marxista” szót is, amelyről az ismerőseiknek Biszku Béla jut az eszükbe, nem pedig – teszem azt – Walter Benjamin.

Ezért a helyzetért nem a kis baloldali csoportok a felelősek (legalábbis nem csak ők). Én – mint tudod – nagyra értékelem az aktív politikai baloldal legkülönfélébb alakulatainak hősies (és a mai körülmények között eléggé reménytelen) munkáját, ezért is fogtam össze veletek, kiváltva evvel az ilyesmire figyelő (nagyon szűk körű, de a kispárti miliőnél sokszorosan tágabb) közvélemény megrökönyödését, amelyre egyébként fütyülök. Nagyrabecsülésem változatlan.

A kudarcot letagadni azonban, kedves Attila, nem éppen lenini magatartás. Én látom, hogy a saját szereplésem a Zöld Baloldal élén nem volt eredményes (talán a nekem kitalált szerep se volt tökéletesen koncipiálva, ami szintén főleg az én hibám), de az antikapitalista baloldal többi szervezetei is sikertelenek. Ez a baloldal láthatatlan. A 2006 óta fönnálló pártodat a sajtó és a közönség a mai napig összetéveszti Thürmer Gyula pártjával. Thürmer Gyula pedig (egyébként függetlenül a politikájától, csak a „pártállami” múlttal kapcsolatos gesztusai miatt) ma bohózati figura Magyarországon, pedig a kispárti politikában nem is olyan ügyetlen. A többi csoportosulás (Marx Károly Társaság, MEBAL stb.) néhány bátor kezdeményezés ellenére (meg annak ellenére is, hogy az Eszmélet köre számos fiatalembert vonzott magához) nélkülöz mindennemű befolyást. Ennek az interjúnak a hatását is látva, megállapíthatom, hogy több mint tíz esztendeje nyilvános baloldali elkötelezettségem – amely messze balra áll attól, amit a Népszabadság „szélsőbaloldalinak” szokott nevezni – tátott szájú álmélkodást vált ki, semmivel se kevésbé, mint az első pillanatban, több mint egy évtizedddel ezelőtt. Egyszerűen azért, mert a legtöbben megdöbbennek rajta, hogy „ismert ember” a nagy nyilvánosság előtt bevallja, hogy megőrült.

Nos, ebből a helyzetből kellene kibontakozni.

Te azt állítod, hogy van baloldal. Jó, ne nyargaljunk a szavakon. Van baloldal, ha tetszik, de áthághatatlan falakkal körülvett gettóba zárva. Semmiféle hatással nincs a magyarországi politikai és társadalmi folyamatokra. Internetes kommentekben olyasmiket olvasni, hogy „baloldali, MÉGIS bírálja a tőzsdét”, „baloldali, MÉGIS csökkentené a munkanélküliséget”. Egyszerűen azért, kedves Attila, mert Magyarországon a „baloldal” liberálisokat jelent, főleg persze MSZP-s és DK-s liberálisokat. Ezt a szót adekvát tartalommal csak erős mozgalom töltheti meg. Ilyen mozgalom nincs.

Egyetlen szóval se mondtam, hogy nem is lesz.

Hogy benne ma az elszigetelt, gyönge, civakodó, csak szavakban kommunista óbaloldal szubkultúrája milyen szerepet fog játszani, azt még nem tudhatjuk. Hogy fönntartja a kontinuitást, nem baj, sőt: hasznos. Hogy hősiesen kitart aprócska harcálláspontján: ezt én – bizonyos távolságból – csodálom. Az együttműködésre továbbra is hajlandó, sőt: hajlamos vagyok.

Csak azt ne mondd, kérlek, hogy jól mennek a dolgok. (Egyébként nézem a francia lapokat, Jean-Luc Mélenchon sikerét – a trockistából lett szociáldemokrata, mai baloldali jakobinus, akit az FKP támogat – már 27% „reméli” [ez nem szavazatarány!], ami remek. Nagyon örülök, különösen azért, mert annyira bosszankodnak rajta azok, akiket utálok. De Mélenchon se marxista. Az FKP se az. Jó, hogy ott a cikked mellett Mélenchon fotója – én is hallgatom a pompás beszédeit – , de hát ez a baloldali polgári politika, amit képvisel, csak a kisebbik rossz. És pusztán lokális francia jelenség a maga trikolóros hazafiaskodásával.)

Nem, Attila, a dolgok pocsékul mennek, és ez az első, amit tudnia kell annak, aki arra vállalkozik, hogy szembeszálljon evvel az ocsmány társadalommal. Nem vár rá jutalom a közeljövőben.

De ne is beszéljünk többet erről, beszéljünk a társadalmi valóságról, beszéljünk marxista elméletről, beszéljünk a magyar dolgozókról.

A jutalom – a szó közkeletű értelmében vett politikai siker – reménye nélkül.

A régi barátsággal és nagyrabecsüléssel üdvözöl:

Tamás Gáspár Miklós

Forrás: Marxista.hu 

Vajnai A. írása

 

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük