Varga Judit szerint jár neki a tízmillió forint ingyenpénz

Varga Judit igazságügyminiszter története teljesen általános, sok ezer család élt, él, és élni fog hasonló lehetőséggel, a magyar családok anyagi lehetőségei paradicsominak mondhatók Magyarországon. Teljesen reális 192 millió forintos hitel egy budapesti lakásra, és teljesen értehető, ha egy balatoni nemnyaralóra 10 millió forint ingyenpénzt is kap a havonta több milliót kereső harmincas házaspár.

Varga Judit magyarázkodását szöveghűen közöljük, mi borzasztóan szomorúak vagyunk.

Varga Judit Facebook

Ha már a teljes baloldali média szükségét érezte annak, hogy valótlan információkkal próbálja meg lejáratni a családunkat, talán nem árt, ha röviden összefoglalom a tényeket.

A balatonhenyei lakóházunkat 2016-ban kezdtük el építeni a sok éves brüsszeli munkánkból származó jövedelmünkből és hitelből, még kint tartózkodásunk alatt. Tehát nem nyaralót, hanem családi házat és nem felújítottunk, hanem teljesen újat építettünk. Sok százezer magyar családhoz hasonlóan – igénybe vettük a családi otthonteremtési támogatást is. Ekkor még úgy terveztük, hogy kiküldetésünk lejártakor ide költözünk haza (ezért sem budapesti ingatlan vásárlása mellett döntöttünk).

2017-et írunk, mikor elkészül a ház. Ekkor még egyikünk sem volt közszereplő és álmunkban sem gondoltuk volna, hogy 2018 tavaszán gyökerestül megváltozik az életünk: ekkor kaptam az államtitkári felkérést. Hazaköltöztünk három gyermekünkkel egy budapesti bérelt ingatlanba.

2019-ben kaptuk meg a balatoni házra a jogerős használatba vételi engedélyt és ekkor – sok más magyar családhoz hasonlóan – éltünk a 16/2016-os kormányrendelet adta lehetőséggel és 5 éves felmentési időt kértünk arra, hogy állandó lakosként az ingatlanba költözzünk.

Ebben az eljárásban sem szabálytalanság, sem trükközés nincs, a jogszabály több esetben is lehetőséget ad az állandó bentlakási kötelezettség alóli felmentésre 5 évre.

A budapesti ingatlanvásárlásunkkal kapcsolatban a valóság az, hogy két lakást – egy kisebbet és egy nagyobbat (garázzsal) – a későbbi egybenyitás szándékával vásároltuk egy társasházban, a nagyobb lakásból 100 m2 alagsori elhelyezkedésű. A jelentős bankhitelt úgy kaphattuk meg 8 millió forint önerővel, hogy a férjem belvárosi ingatlanát pótfedezetként használtuk fel a hitelügylethez, így arra is rákerült a bank jelzálogjoga. Ezt a belvárosi ingatlant egyébként tavaly decemberben eladtuk és a hitel jelentős részét előtörlesztettük. Egy ilyen konstrukció egyáltalán nem szokatlan és főleg nem szabálytalan.

A bérelt budapesti lakásból családunk 2020 márciusában költözött az újonnan vett ingatlanba.

Ennyit röviden és őszintén az igazságról.

A fenti tényeket és az aktuális jövedelmi viszonyaimat, amit szintén ferdítve tálalt a hazug baloldali média, a jogszabályoknak megfelelően tartalmazni fogja a jövő héten megjelenő vagyonnyilatkozatom.

Senki nem állítja, hogy a politikai pályán nem érhetik az embert aljas, alaptalan támadások. A hazugságoknak, a szándékos ferdítéseknek azonban úgy gondolom, hogy a gyermekeim és a családom tisztességére tekintettel még egy közszereplő elleni összehangolt és gusztustalan rágalomhadjáratban is vannak etikai határai.

Valótlansággal vádolni valakit pedig jogszabályba ütköző cselekedet.

Vigyázzanak magukra és ne dőljenek be a baloldal gyalázkodásának. Köszönöm.

  •  
  •  
  •  
  •