Yourope

youropejpg

Munkát! Most! – legrövidebben így fogalmazható meg tágabb otthonunk, Európa fiataljainak alapvető és aktuális követelése. S nem csak az övéké. A munkanélküliség szinte mindenütt veri szét az európai értékrendet, ám a nemzeti kereteket sem kíméli, bármennyire is igyekeznek egyes erők nacionalizmussal orvosolni a problémákat. A jóléti állam víziója Európában széttöredezett. A nyugati, kapitalista modellje éppúgy finanszírozhatatlanná vált, mint a keleti, szocialista kísérleté. A rendszerváltó országok eleinte megoldásnak vélték a szociális piacgazdaság megteremtését, majd az EU-csatlakozásukkal beolvadtak a régiek tégelyébe. A nyugati válasz a neoliberális gazdaságpolitika kiterjesztésében öltött testet, amit jobb- és (sajnos!) baloldali kormányok egyaránt futtattak. Különbség nagyjából annyi volt, hogy a baloldal szociálisan érzékenyebb változatban tette.

A „kevesebb állam – több pénz” (ti. a gazdagoknak) szlogenbe kódolt katasztrófa 2008 őszén lett valósággá. Ennek során ismét csődöt mondott az európai gazdaságtudomány, mikor is a tehetősebb államok őrült tempóban locsolták a pénzt a bankokba, illetve a válságverte piacokra, s tulajdonképpen ma is itt tartunk. A mindennapok európai polgára ugyanakkor nem a makrofolyamatokkal bajlódik, nála ezek elsődlegesen munkanélküliség, másodlagosan jövedelemcsökkenés (értsd: megszorítások) formájában jelentkeznek, földrajzilag is eltérő módon.

Európa perifériáiról ömlik a tőke befelé a centrumba, kiszárítva a déli és a keleti országokat. A fiatalok ezt vándorlással igyekeznek lekövetni, s így adódik, hogy a londoni pubokban lengyel és magyar friss diplomások mossák a söröspoharakat, tovább szűkítve az otthoni kilábalási képességeket. A megoldást tehát a centrumban kell keresni. A lehető legrosszabb utak közé tartozik a sajátos hungarikumként unortodoxiának nevezett nemzeti áhítat és vakság.

Ez a süllyedő hajó kéményének tetején bekötött szemmel való zsoltáréneklésnek megfelelő magatartás, ahelyett, hogy segítő szövetségeseket keresnénk. Az európai baloldal a pénzpiacok megregulázásában látja a kulcsot, s e téren akarja a legszélesebb szövetséget létrehozni. Igen, szükség van a bankokra, de nem azért, hogy pénzügyi zsonglőrködések végén a bennfentes brókerek degeszre keressék magukat, hanem azért, hogy az innovatív vállalkozások sokasága új munkahelyeket és új értékeket teremthessen! Lehessen sok pénzt keresni, ugyanakkor a kiugró jövedelmeket a társadalmi igazságosság igényével vissza kell terelni a közösbe.

A francia baloldal joggal célozta meg a felső osztályok jövedelmének drasztikus elvonását (nálunk ez durván a havi kétmillió forint feletti jövedelmeket érintené), nem utolsósorban abból kiindulva, hogy a leggazdagabbak egyszerűen nem (értsd: ott sem!) fizetnek adót. Ha erre az a gazdagok válasza, hogy elmennek máshová, akkor menjenek, de csak azután, hogy a vagyonuk után pótlólagosan leadóznak. Az európai szocialisták – egyebek közt – ezért is szorgalmazzák a spekulatív pénzmozgásokra kivetendő ún. tranzakciós adó bevezetését, ami kicsit sem azonos a hasonló néven futtatott, ám pont a pórnép pénzét csapoló magyar „megoldással”.

Idehaza azonban van még bőven további tisztáznivaló! Például a devizahitelesek ügye. A devizahitel elnevezés nagy csalás. Mindeddig azok jártak jól, akik euróban vettek fel kölcsönt, akik viszont forintban, azoknak már nem ér fülig a szájuk. Akik pedig kifejezetten ráfáztak, azok a svájcifrank-hitelesek, de nemcsak azért, mert ennek a relatíve kicsi pénznemnek az árfolyamát duplájára feszítette a spekuláció és az egyirányú kereslet, hanem azért is, mert a bankok nagy sunyi módon minden kockázatot a hitelfelvevőre raktak. Miközben nem is frankot mozgattak, hanem a „játsszuk el, hogy…” nevű hazárdba taszítottak százezreket. Jobb helyeken ezért börtön járna! No, meg az se fair play díjas megoldás, hogy a hitelhez képest többszörös biztosítékokkal páncélozták be magukat a Rózsadomb bankárai, s így állítottak elő semmi munkával egymillió forint odaadott pénzből 3-at, 4-et. Ez így nem Európa! Hanem hogyan?

A fiatalok (és mindenki más) akkor fogják Európát magukénak érezni, ha mindenütt otthonosan mozoghatnak. Akkor, ha bárhol találhatnak alkalmas munkát, s a tartózkodásuk oka inkább a szabadság-szerelem tengelyében, mintsem a gazdasági kényszerekben lakozik. Ahol nem a beledöglés előli menekülés, hanem az élet szeretete mozgat. A taszítások Európája helyett a vonzások Európáját tűzzük ki célként! Aki szokott utazgatni Európában, az jól tudja, hogy az egyszerűség kényelme és biztonsága ritka madár. Minden, amire ráfogják, hogy „szabad”, tele van agyat borzoló kötelmekkel, korlátozással, kockázattal.

A gazdagokból kipréselendő adót miért is ne fordíthatnánk például kényelmes, biztonságos és méltányosan hozzáférhető internetre? Aki tanulni akar, hogy jobb legyen a tudása egy-egy állás elnyeréséhez vagy megtartásához, az jól tudja, ma pokoli küzdelmek árán jut megfelelő oktatáshoz. A tandíjak egyre magasabbak, az ösztöndíjak, kedvezmények, támogatások egyre szűkösebbek. A tömeges diplomaszerzés iránti lendület minőségi felhígulásba torkollott, s Európa tele lett lényegében a semmihez, de ahhoz nagyon értő fiatalokkal. Munkahelyek hiányában az oktatási rendszer nemritkán időhúzós menedékké vált, ahol újabb és újabb papírokat osztogatnak a használhatatlan tudások igazolására.

Az erre fordított pénzből, felsrófolva a gazdagoktól beszedendő adóval, nyugodtan lehetne pályakezdő programokat indítani, ahol a munkahelyi képzés és/vagy betanítás gyötrelmeit részben vagy egészben európai kasszából fedeznénk. Aki önálló életet akar kezdeni, az jól tudja, hogy az első, szinte áthághatatlan akadály a saját zug megteremtése. Európában számos önkormányzat, állam bonyolít fészekrakósémákat, de ezek jobbára a röghöz kötés logikáját tükrözik vissza. Ám miért is ne lehetne a spekulánsok visszavett jövedelméből olyan standard (pl. felnőttszoba, gyerekszoba, nappali) lakhelyeket építeni, amelyekre bármely európai fiatal pályázhatna?

Melyik fiatal nő és férfi ne akarna gyereket, akár többet is?! A vészesen fogyatkozó és öregedő európai társadalmak évtizedeken át rossz válaszokat adtak a demográfiai kihívásokra, amennyiben a távoli kultúrákból érkezők bevándorlásának adtak nyílt utat a saját népszaporulat ösztönzése helyett. A tőke szemszögéből akár jó ötletnek is tűnhetett a képzetlen bevándorlókra sózni az olcsó aljamunkát, de a kulturális forgószél okozta többletköltségeket az adófizetők nyakába varrták. Igen, ilyen pontokon érhető tetten a tőke arroganciája, merthogy a hasznot, a profitot magánál tartja, de az össztársadalmi/összgazdasági terheket igenis a nép egészére tolja.

Európa elsődleges feladatai közé tartozik az európai szülők európai gyermekei számára biztosítani a bárhol és méltányos körülmények közepette elérhető gyermekjóléti szolgáltatások sokaságát, köztük a magas minőségű bölcsődét akár teljesen ingyen! (Azok számára, akik most rasszista felhangokat akarnának kihallani a mondandómból, rossz hírem van: nincs semmi rasszizmus abban, ha az európaiságot az európaisággal azonosítjuk, konkrétan a kulturális önazonosság szintjén. Azon persze érdemes elmerengeni, vajon meddig lehet tolerálni az európai és emberi értékeket nyíltan tagadó törekvéseket, például a nőket elnyomó, megalázó ideológiákat, felfogásokat.)

A nők teljes jog- és esélyegyenlősége továbbra is még elérendő cél, kiváltképp, hogy ennek a gyakorlati oldala messze az elvi vívmányaink szintje alatt tanyázik. A gyermekjóléti ügyek felemelése igenis főleg a nők számára ad bátrabb jövőképet. A konzervatív oldal mindig azzal fricskázza a baloldali, azaz szocialista, szociáldemokrata, haladó és munkáspártokat, hogy a rengeteg szociális óhaj mögött nincs meg az anyagi fedezet. Bizony a liberálisok is rendre beállnak ebbe a kórusba. Nos, hát azokból a száz- és százmilliárd eurókból, forintokból, amelyeket a szupergazdagok adózatlanul megkaparintanak, avagy jól leplezett korrupcióval tüntetnek el. Idehaza ezt oligarchaszindrómának mondjuk, s ezek sorában morálisan vállalhatatlan, hogy például a leggazdagabb magyar bankvezér és olajmágnás több milliárd forint adómentes támogatást kapjon a sokadik sertéshizlaldájához.

Ilyen és hasonló konkrétumok sokasága teszi ki a választ a fenti kérdésre. Szóval igen, kedves milliárdosok, a ti pénzcsapjaitokat akarjuk és fogjuk elzárni, amiből sokkal, de sokkal több minden fedezhető, mint amit ebben az írásban felvetettem. A megszorítások jobboldali politikája semmit nem oldott meg a világ tegnapi és mai válságából, viszont a gazdagokat, a spekulánsokat, köztük főleg bankárokat olyan elképesztő pénzekhez juttatta, amiről tán korábban még ők sem álmodoztak. A szegények fosztogatása viszont töretlenül zajlik, s ezt csak az a baloldali fordulat képes megakadályozni, ami először Dániában, majd Franciaországban történt, történik, amint itt a szomszédos Szlovákiában, Romániában is. Igen, Európának most a baloldalra van szüksége, mert nem teheti meg, hogy a gazdagok és a szegények válság okozta csatáját a népek kárára engedje eldőlni.

A gazdagok és szegények csatájában a fiataloknak kitüntetett szerepük van, hiszen azon túl, hogy az ő jövőjük tán nekik a legfontosabb, messze legnagyobb többségük szinte nincstelen. De nekik mondom, hogy értékválasztásban nem fog az jól kijönni, hogy az iskolákban, egyetemeken, avagy koncerteken és egyéb összejöveteleken egyesek kurjongatva harsogják a szélsőjobbos, zsír nacionalista vagy akár náci jelszavakat, majd egymás torkát tiporva tepernek rá még egy portási állásra is, ha azt egy nagytőkés külföldi/multi hirdeti meg.

Igen, kimondom a baloldalról, hogy az átkozott nacionalizmus, a mocskos rasszizmus az a kábítószer, amit a gazdagok adagolnak a szegényeknek, hogy a kilátástalanság dühe még véletlenül se a szupervagyonok birtoklói ellen forduljon. Mégis békés, demokratikus átrendezésre van szükség szerte Európában. Munkahely, tanulás, lakhatás, gyermekjólét. A baloldal ebben a „szentnégységben” keresi a jövőt. Ettől fogja minden fiatal (young Europe) magáénak (your Europe) érezni azt a vívmányt, amit az idősebbek eddig Európai Unió néven teremtettek meg.

A szerző az MSZP elnökségének tagja

FORRÁS: NOL.hu

  •  
  •  
  •  
  •  

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük