Home Szájhősök tere Miért bukott meg az előválasztás?

Miért bukott meg az előválasztás?

1467
1
SHARE

A Balpárt választási koordinátoraként mindkét előválasztást előkészítő beszélgetésen részt vettem. Oda minket a Párbeszéd Magyarországért Párt hívott meg, a beszélgetések célja az volt, hogy megvitassuk azt a koncepciót, amelyet vendéglátóink szakértői állítottak össze.
Az előválasztás véleményem szerint egy jó lehetőség lehetett volna, hogy egy lépéssel közelebb kerüljünk Orbán Viktor leváltásához. Bíztunk abban, hogy jelöltjeink és programunk egy demokratikus választás során megmérettetésre kerülhetnek majd más jelöltekkel és programokkal. Természetesen voltak aggályaink is. legfőképpen az, hogy alacsony előválasztói regisztráció esetén a választás azoknak kedvezett volna aránytalanul, akik több párttagjukat tudják választóként regisztrálni. Joggal tartottunk tőle, hogy az MSZP és a DK az egész dolgot arra használhatja, hogy ezzel is bebiztosítson olyan embereket, akiket egy sima országgyűlési választáson nem választanának meg egyébként. A nagypártok azonban láthatóan még belemenni sem kívántak egy olyan kezdeményezésbe, amelyben nemkívánatos politikai programpontok és új népszerű politikai karakterek tűnhettek volna fel. Ezért egy vehemens aknamunkával az egész kezdeményezést jégre vitték, olyan helyzetet alakítottak ki, hogy értelmetlen folytatni, jobb elfelejteni az egészet.
Az például sehol nem volt meghatározva, hogy bárki bárkit kiutálhat a meghívottak közül. Gyurcsány Ferenc azonban pofátlan módon egy zsarolással indított, első körben rámutatott a Liberálisokra és kijelentette, hogy ha ők ott lehetnek, akkor ő fel fog állni. Ez a vétózása nem volt legitim, miként a második körben Bokros Lajos Gyurcsány által támogatott vétózása sem, amely második kiutálandó szereplőnek a Balpártot határozta meg. Érvelése szerint velünk az a baj, hogy nem vagyunk elég elszánt antiorbánisták. Ez ugye azért vicces kritika, mert aki ma Gyurcsánnyal és Bokrossal egy asztalhoz ül, az már ezzel az egyetlen tettével is bizonyítja, hogy szinte bármire képes azért, hogy Orbán leváltásra kerüljön.
Vitatkozhattunk volna, ragaszkodhattunk volna a jelenléthez, hangoztathattuk volna az egész vétózás illegitim voltát, de nem tettük. Amikor egyértelművé vált, hogy Gyurcsány és Bokros csak ártani és rombolni érkezett, akkor szépen fel kellett állni és ott kellett hagyni az egész szánalmas gittegyletet. Főleg akkor, amikor a vendéglátó, Karácsony Gergely is belátja, hogy van abban valami, amit nevezett urak mondanak és az MSZP képviselője pedig sietve jelzi, hogy elfogadja a Balpárt kigolyózását. És főként akkor láttam indokoltnak a gyorsított ütemben való lelépést, amikor elhangzott, hogy egy nulladik találkozáson lényegében volt egy megállapodás, amely arról szólt, hogy az előválasztás nem más, mint egy új összefogás. Azért ez egy nagyon súlyos dolog, ami bizonyítja, hogy a szereplők egy része ebben a játékban a biodíszlet kategóriába tartozik. Nem meglepő módon Bokros Lajos már első lépésként azt vetette fel, hogy minden választási blikkfang nélkül írjunk közös programot, találjunk nevet az új összefogás pártnak és ha még marad kedv, akkor lehet választani a jelölteket valami választásosdival, de ez a gondolat mindvégig valami szükséges rosszként merült fel csupán. Azon balpárti álláspont, hogy legyen valóban választás az előválasztás programok és személyek ütköztetésével, általános felháborodást keltett.
Minket kigolyóztak, tudomásul vettük és elegánsan távoztunk. A két illegitim vétó és bukott politikusok dominanciája az egész előválasztást hiteltelenné és értelmetlenné tette. Sokan ma arról beszélnek, hogy újra el kell kezdeni az egészet, mintha ez a vásári komédia meg sem történt volna. Azt mondják, hogy felejtsük el, hogy minket megalázott két olyan alak, akik Orbán szálláscsinálói voltak. Bokros nélkül nem lett volna első, Gyurcsány nélkül pedig nem lett volna második Orbán-kormány. Szégyene a demokratikus oldalnak, hogy ezek az emberek még ma is játszhatják pitiáner játszmáikat a politikai palettán. Ha rajtam múlik, velük többet nem ülünk egy asztalhoz és együttműködni csak azokkal tudok, akik hozzám hasonlóan látják ezt a dolgot. El kell felejteni mindenkit, aki 2010 előtt meghatározó politikus lehetett. Új és erős ellenzék csak akkor tűnhet fel, ha minden szempontból markáns és valóban baloldali programmal, valamint hiteles politikusokkal állunk elő. Mi minden bohóckodást mellőzve készülünk immár 2018-ra. Jelöltjeink száma folyamatosan gyarapodik, az már most biztos, hogy Óbudán, Újpesten, Angyalföldön, Erzsébetvárosban, Józsefvárosban, Kőbányán, Miskolcon, Szegeden és Szentesen jelen leszünk, de a választási együttműködésnek köszönhetően Nógrádban, Baranyában és Komárom-Esztergom megyékben is már biztos az indulás. Jelenlétünk sokaknak fájni fog, de akinek ez nem tetszik az moralizálásval ne minket háborgasson, hanem Bokros Lajost, Gyurcsány Ferencet és Neményi Andrást, mert ezt ők kúrták el ismét. Nem kicsit, nagyon…

Kalmár Szilárd

Hozzászólások