1919, a legszebb és legnehezebb Május Elseje

A magyar történelemben számtalan “nehéz óra” volt. Ellenség a határokon, hazaárulás, a közelgő totális vereség előszele.

1919-ben sem volt ez másként. A kommunisták és baloldali szociáldemokraták országvezetése lelkesen készült a munkásosztály nagy ünnepére, Május Elsejére, de a román hadsereg Szolnoknál állt, a cseh pedig Miskolc, Salgótarján és Eger bevételére készült. Mindeközben ellenforradalmi lázadások országszerte nyitották meg az utat az ellenség előtt. Nagyváradon, Debrecenben voltak sokan, akik felszabaditóként üdvözölték a románokat, Szolnokon és Abonyban a tanácskormány elleni hazaáruló lázadás segítette, hogy az ellenség menetből érje el Budapestet.

A helyzet a frontokon kilátástalannak tűnt. A Román Királyság 1919 április 16-án indított offenzívája az egész a Tiszántúl elvesztésének rémképét vetette fel, nem véletlenül rohant Győrbe Szamuely Tibor és hozta egyenesen a vezérkarba Stromfeld Aurélt 1919 április 20-án. A magyar hadtörténet  egyik legjobb magyar katonai vezetője azonnal átlátta, hogy óriási baj. A Vörös Hadsereg összeomlott keleten és északon is, hiába vállaltak óriási veszteséget a nemzetközi ezred katonái, osztrák vezetőjük Leo Rothziegel Debrecennél halt hősi halált, vagy próbálták védeni Hajdúszoboszlót életük árán is a somogyi és baranyai vörös katonákból álló 44. vörös dandár hősei. Igazából még csak lassítani sem tudták az ellenséget. Egyedül a páncélvonatok mutatták meg már ekkor félelmetes erejüket. Ahol ők feltűntek, ott az addig magabiztos románok pontosan tudták, hogy nincs értelme az ellenállásnak.

Mindezek ellenére 1919 május 1-re Magyarország fővárosa és nagyobb része vörös ünneplő ruhába öltözött. Az addig tiltott vagy éppen csak megtűrt Május 1. állami ünnep lett. Nem sör, nem virsli és haknizene, hanem olyan ünnepélyes hangulat, ami azóta is etalonnak számít a világ baloldali mozgalmai számára. Ideiglenesen szobra állt Marxnak, a meggyilkolt Liebknechtnek vagy a spanyolnáthába belehalt Szabó Ervinnek. 

A magyar 1919-es Tanácsköztársaság és háborúja történelmi  párhuzamba állítható egy másik nép hatalmas küzdelmével. A Szovjetuniót 1941-ben megtámadó náci Németország hasonló sikereket ért el az első hónapokban, mint a Magyarországi Tanácsköztársaságra támadó Román Királyság és Csehszlovákia. Napok, hetek alatt estek el fontos területek, következett be a katonai összeomlás. A szovjetek nem tudták megállítani az ellenséget Minszknél vagy Szmolenszknel, miként mi se tudtuk ezt megtenni Nagyvárad, Debrecen, Nyíregyháza vagy Miskolc előtt. De Moszka, hasonlóan Szolnokhoz vagy Salgótarjánhoz megállította az ellenséget. 

Miként az 1941 november 7-i moszkvai katonai parádéról a vöröskatonák, úgy az 1919-es majálisból a munkásezredek szinte egyenesen meneteltek a frontvonalra. A körülvett és ostromlott Leningrád munkásai 1941-ben harckocsikat gyártottak a várost védőknek, Miskolc acélgyári munkásai a csehek támadása közben is páncélvonatot építettek 1919-ben a magyar haderőnek. Történelmileg egészen más nagyságrend és végkifejlet, azonban a párhuzam mégis megállja a helyét. A Magyaroszági Tanácsköztársaság vezetői 1919-ben igenis merték vállalni a honvédő háború esztelennek és kivitelezhetetlennek tűnő kíséretét, hasonlóan ahhoz a nyugodt helyzetértékeléshez, ami 1941-ben a szovjet vezetőket jellemezte.

Óriási munkát végeztek 1919-ben Magyarország katonai és politikai vezetői. Vert seregből győztes haderőt kovácsoltak, mely ellentámadást indítva éket tudott verni a román és a cseh haderő közé, felszabadítva a magyar Felvidék jelentős részét és létrejöhetett a történelem első független szlovák állama a Szlovák Tanácsköztársaság.

A Magyarországi Tanácsköztársaság 1919-ben nem tudta beteljesíteni történelmi küldetését. Pedig akkor még lehetőség volt arra, hogy Magyarország az oroszokkal közösen, a bolsevik eszmeiség keretei közt megelőzze a 24. órában a nemzet felé rohamosan közeledő történelmi katasztrófát. 1919 tavaszán és nyarán a Magyar Vörös Hadsereg megmutatta, hogy a ránk támadó román, cseh és szerb nacionalizmusokat le lehet győzni. Kun és Szamuely veresége, Horthy románoknak köszönhető hatalomba kerülése már pontosan megmutatta azt a történelmileg traumatizált utat, melynek szükségszerű következménye lett a Don-kanyar, Auschwitz és az ország totális veresége 1944-45-ben. 
A nemzeti érzelmű hazaárulók a román fegyvereknek köszönhetően hatalomba kerültek 1919 késő őszén és ezerszám ölték azokat a kommunistákat, akik fegyverrel a kézben harcoltak Miskolc, Kassa vagy Szentes felszabadításáért. Legyőzték a honvédő hősöket, de ennek legnagyobb vesztese nem lett más, mint Magyarország, a magyar nép.

Kalmár Szilárd, elnök Stromfeld Aurél Egyesület 

  •  
  •  
  •  
  •