Elárverezik a most előkerült József Attila verset

Egy notesztöredékben bukkant fel egy eddig ismeretlen József Attila-vers – írja a Telex. A mindössze négylapos kis noteszben egy nyolcsoros vers olvasható a költő kézírásával alatta dátum (Bp. 1935. március 8.) és aláírás, a többi három lap üres.

Bíró-Balogh Tamás tanulmánya szerint a kézirat egy lefoglalási jegyzőkönyvvel együtt került elő. Az eredeti tulajdonosa a zsidó származású, bár kikeresztelkedett Barta István volt, aki József Attila jó barátjának számított, a költő több kéziratot is adott neki.

A jegyzőkönyv szerint Bartát 1945 júliusában állították elő, és elkobozták tőle „József Attila Szép remények verses noteszét 1935”. Ugyanakkor Bíró-Balogh megjegyzi: Szép remények című verses noteszét nem ismerik József Attilának. Hozzátette, több lap még lappanghat valahol, azt nem tudni, hogy fönnmaradt-e.

HVG