Ami a XV. BRICS-csúcstalálkozón történt Johannesburgban, az valóban történelmi jelentőségű. Annak ellenére is, hogy Oroszország elnöke, a BRICS alapítója nem vett részt azon. Fordulópontot jelent a modern történelemben, mert a világrend a szemünk előtt változik. Próbáljuk meg értelmezni a tektonikus változásokat.
A BRIC eredetileg négy ország – Brazília, Oroszország, India, Kína – rövidítése, amelyet Jim O’Neill közgazdász javasolt 2001-ben, hogy összefoglalja az aktívan fejlődő gazdasággal rendelkező országok jellemzőit, amelyek számos alapvető paraméter tekintetében igyekeznek felzárkózni a fejlett Nyugathoz. Ebben az értelemben a BRIC-országok az Immanuel Wallerstein által „félperifériás országoknak” nevezett országokként értelmezhetőek. Wallerstein világrendszer-koncepciójában a világot három zónára osztotta:
1) a mag (a gazdag Nyugat);
2) a félperiféria (a BRIC-országok), és
3) a periféria (a szegény Dél).
Maga Wallerstein a trockista ideológia szellemében a félperiféria országainak összeomlását jósolta. Az eliteknek szerinte be kellett volna integrálódniuk a nyugati rendszerbe (tipikus példa erre az orosz oligarchia, valamint India és részben Kína pénzügyi mágnásai). Az ezen elitek által elnyomott és tönkretett tömegek pedig kénytelenek lennének becsúszni a globális proletariátusba, azaz egyenlővé válni a perifériával. Ebben a koncepcióban a világméretű migráció a fő mozgatórugója a félperiféria ilyen rétegződésének egy gyarmati elitre, amely arra törekszik, hogy a maghoz tartozzon (azaz csatlakozzon a Nyugathoz), és egy nemzetközi alosztályra, ahol a munkamigránsok kiegyenlítődnek és keverednek az elszegényedett helyi lakossággal.
A BRIC-országok egy másik definíciója a „második világ”. Az „első világnak” megint csak a gazdag Nyugatot, a „harmadik világnak” pedig a reménytelenül elmaradott országokat tekintik. A „második világ” szigorúan a kettő között helyezkedik el – sokkal jobban élnek, mint a „harmadik világ”, de jelentősen elmaradnak az „első világtól”.
A BRIC-országok az öntudatosság jeleit mutatták és 2006-ban Vlagyimir Putyin orosz elnök kezdeményezésére úgy döntöttek, hogy a „második világ” vagy a „félperiféria” országainak bizonyos klubját létrehozzák.
Kiderült, hogy a BRIC négy civilizációra épül: Brazília, amely egy eredeti latin-amerikai civilizáció, Oroszország-Eurázsia (mert a szlavofilok és eurázsiaiak Oroszországot önálló civilizációként, államvilágként értelmezték), India és Kína, amelynek civilizációs identitása és ősisége egyáltalán nem vet fel kérdéseket.
Kiderült tehát, hogy a félperiféria vagy a második világ országai nem csupán a gazdasági fejlődés egy bizonyos szintjét vagy a nyugati mintára történő modernizáció felé vezető út egy szakaszát jelentik, hanem ősi és egészen sajátos civilizációkat. Így sokan a BRIC-ek mint multipoláris klub létrejöttében Samuel Huntington megerősítését látták, aki a civilizációkhoz való visszatérést és egy multipoláris rendszert jósolt a jövőre nézve, amely a világ bipoláris felosztása helyett a liberálisok és globalisták által meghirdetett egypólusú világ („a történelem vége” F. Fukuyama, Huntington fő ellenfele szerint) helyébe lép.
A BRIC egyesülésének elve éppen az volt, hogy a nyugati hegemónia domináns befolyási övezetén kívülre pozícionálja magát. Mindegyik civilizációnak megvoltak a maga alapvető indokai szuverenitására: Kína – gazdaság, pénzügyi rendszer és demográfia; India – szintén gazdaság, demográfia és csúcstechnológia; Oroszország – erőforrások, nukleáris fegyverek és a szuverenitás makacs érvényesítésének politikai múltja a Nyugattal szemben; Brazília – gazdaság, ipar és demográfia.
A BRIC kezdetben nagyon óvatos és békés volt, de mára az egypólusosság alternatívájának gerincévé nyilvánította magát, elutasítva a kollektív Nyugat (NATO és más, merev egypólusú, USA által dominált szervezetek) merev hegemóniáját. Míg a nyugati civilizáció az egyetlen civilizációnak hirdette magát, ami a globalizmus és az egypólusosság lényege, addig a BRIC-országok a Nyugattól eltérő, szuverén és független civilizációkat képviseltek, hosszú történelemmel és a hagyományos értékek teljesen eredeti rendszerével. A többpólusú klub pedig kifejezte eltökéltségét, hogy a jövőben megvédi ezt az állapotot.
Ugyanakkor a BRIC-országok mindegyike több volt, mint egy ország. Brazília, Dél-Amerika legnagyobb hatalma az egész latin-amerikai kontinenst képviselte. Oroszország, Kína és India önmagukban is elegendő nagyságrendet képviselnek ahhoz, hogy civilizációknak tekintsék őket. De ők is többek, mint nemzetállamok. Oroszország Eurázsia élharcosa, az eurázsiai „nagy tér”. Kína az Indokínával szomszédos hatalmak jelentős területéért felel. Az Egy övezet és egy út projekt pontosan körvonalazza a kínai pólus bővülő befolyási övezetét.
India is kiterjeszti befolyását határain túlra – legalábbis Bangladesre és Nepálra.
Amikor Dél-Afrika 2011-ben csatlakozott a BRIC-országokhoz, a kontinenst szimbolikusan a legnagyobb afrikai ország képviselte.
A BRICS történetének legfontosabb eseménye azonban a 2023. augusztus 22-24. között Johannesburgban megrendezett XV. csúcstalálkozón történt. Itt történelmi jelentőségű döntés született arról, hogy további hat országot – Argentínát, Egyiptomot, Etiópiát, Iránt, Szaúd-Arábiát és az Egyesült Arab Emírségeket – vesznek fel a szervezetbe. Ezen országok mindegyike azzal, hogy csatlakozott a többpólusú klubhoz, sokkal többet hozott magával, mint egy újabb jelentkezést a nemzetközi szövetségekben való részvételre, amelyekből ma már a BRICS nélkül is van elég.
A négy iszlám hatalom – a síita Irán és a szunnita Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom – belépése alapvető fontosságú volt. Irán a síita pólus. Szaúd-Arábia és az Egyesült Arab Emírségek az Arab-félsziget országai, az iszlám szentségeinek őrzői és a szunnita iszlám központja, valamint a legfontosabb nyersanyag- és pénzügyi központok. Egyiptom független és befolyásos mediterrán hatalom, jelentős hatalmi és politikai potenciállal. Így megszilárdult a teljes iszlám civilizáció közvetlen részvétele a többpólusú világban, amelyet mindkét ág – a szunnizmus és a síitizmus – képvisel.
Emellett a portugál nyelvű Brazília mellett a BRICS-hez csatlakozott a spanyol nyelvű Argentína, egy másik erős és független latin-amerikai hatalom. Még a huszadik század közepén Dél-Amerika egységes nagy térré való egyesítésének teoretikusai – különösen Juan Perón argentin tábornok és Getúlio Vargas brazil elnök – Brazília és Argentína közeledését tekintették e folyamat döntő akkordjának. Ha ez megvalósul, a latin-amerikai integrációs folyamata visszafordíthatatlan lesz. Pontosan ez történik most Dél-Amerika két nagyhatalmának – Brazíliának és Argentínának – a többpólusú klubhoz való csatlakozásával összefüggésben. Nem véletlen, hogy a globalisták már Argentína BRICS-hez való csatlakozásának tényénél is annyira feldühödtek, hogy az argentin politikában minden befolyásos ügynöküket mozgósították, hogy megakadályozzák azt.
Etiópia elfogadása is rendkívül szimbolikus jelentőségű. Ez az egyetlen afrikai ország, amely a gyarmati korszakban végig független maradt, megvédve szuverenitását, függetlenségét és egyedülálló kultúráját (az etiópok a legrégebbi keresztény nemzet). Dél-Afrikával együtt Etiópia megerősíti jelenlétét az afrikai kontinens többpólusú klubjában.
Valójában a BRICS új összetételében az összes pólus – civilizáció, nagy terek, amelyek csak a bolygón léteznek – egyesítésének teljes modelljét kapjuk. Kivéve a Nyugatot, amely még mindig kétségbeesetten igyekszik megőrizni hegemóniáját és egypólusú struktúráját. De most már nem széttagolt és széttöredezett, belső és külső ellentmondásokkal teli országokkal áll szemben, hanem az emberiség többségének egyesült erejével, amely elszántan építi a többpólusú világot.
Ez a többpólusú világ a következő civilizációkból áll:
A Nyugat (USA+EU és vazallusaik, akik közé sajnos az egykor büszke és karakteres Japán is beletartozik);
Kína (+Tajvan) és szatellitjei;
Oroszország (mint az egész eurázsiai térség integrátora);
India és befolyási övezete;
Latin-Amerika (Brazíliával+Argentínával a középpontban);
Afrika (Dél-Afrika+Etiópia, a francia gyarmati befolyásból kikerülő Mali, Burkina Faso, Niger stb. mellett);
Iszlám világ (mindkét változatban a síita Irán, a szunnita Szaúd-Arábia, az Egyesült Arab Emírségek és Egyiptom).
Így egy hét teljes értékű civilizációból álló heptapoláris világ struktúrája áll előttünk, amelyek közül néhány már teljesen megvalósult (Nyugat, Kína, Oroszország, India), néhány pedig (az iszlám világ, Afrika, Latin-Amerika) úton van.
A heptapoláris világ, egyfajta kialakulóban lévő heptarchia kontextusában egy civilizáció – a nyugati – igényt tart a hegemóniára, míg a másik hat megtagadja tőle ezt a jogot, csak a többpólusú rendet fogadják el és a Nyugatot csak egy civilizációnak ismerik el a többi mellett.
Így a gyakorlatban is beigazolódott Samuel Huntington igaza, aki a civilizációk visszatérésében látta a jövőt, miközben nyilvánvalóvá vált Fukuyama tézisének tévedése, aki szerint a liberális Nyugat globális hegemóniája (a történelem vége) már megvalósult. Ezért Fukuyamának nem maradt más hátra, mint az ukrán neonáciknak szóló, halálra ítélt kioktatás, a globalisták utolsó reménye a multipolaritás kialakulásának megállítására, amiért valójában ma Ukrajnában Oroszország küzd.
2023 augusztusát a többpólusú (pontosabban: heptapoláris) világ születésnapjának tekinthetjük.
A heptarchia körvonalazódott. Legfőbb ideje közelebbről megvizsgálni, hogy maguk a civilizációs pólusok hogyan értelmezik a kialakult helyzetet.
Alekszandr Dugin
filozófus
Forrás: ria.ru
