A Bush-kormány védelmi minisztere, Donald Rumsfeld 88 éves korában meghalt. Tragédia, hogy Rumsfeld azelőtt halt meg, hogy bíróság elé állíthatták volna az emberiség elleni bűnökért, melyeket elkövetett.
A gyászjelentések az olyan lapokban, mint a New York Times és a CNN, folyamatosan ugyanazokat az emlékezetes, de értelmetlen apróságokat említik. Ő volt Amerika legfiatalabb védelmi minisztere (a Ford-kormány idején) és a legidősebb (George W. Bush kormánya idején). Az 1970-es években a Pentagonba érkezve – írja a Times – „egykezes fekvőtámaszairól és a squashpályán való ügyességéről” vált híressé.
Hogy lássuk ennek abszurditását, képzeljünk el egy gyászjelentést Slobodan Milosevicsről, amely irodavezetési stílusának és a foci iránti vonzalmának ártalmatlan részleteivel foglalkozik vagy egy gyászjelentést Szaddám Huszeinről, amely arra összpontosít, hogy milyen fiatal volt, amikor 1979-ben hivatalosan Irak elnöke lett, és hogy mi volt a kedvenc desszertje bagdadi palotájában.
Rumsfeld a Nixon-kormányzatban különböző pozíciókban szolgált A Fehér Házat 1973-ban hagyta el, hogy az USA NATO-nagykövete legyen, majd Nixon lemondása után visszatért, hogy az átmeneti elnök, majd Ford elnök kabinetfőnöke legyen a Fehér Házban. Ezt a pozíciót 1975-ig töltötte be, ugyanezen év októberében lett védelmi miniszter.
Hogy ezeket a szürke tényeket történelmi perspektívába helyezzük, Richard Nixon azzal az abszurd állítással indult, hogy „titkos terve” van a vietnami háború befejezésére. Ami azt illeti, ahogy Christopher Hitchens részletesen kifejti A Henry Kissinger pere című könyvében, Nixon és szövetségesei összeesküdtek az Egyesült Államok és Észak-, illetve Dél-Vietnam közötti béketárgyalások szabotálására, hogy garantálják Nixon választási győzelmét.
Nixon „terve” a gyakorlatban, az volt, hogy lassan elveszíti a háborút – de csak miután kibővítette azt a semleges Kambodzsa bombázásával és lerohanásával. Rumsfeld Nixon és Ford Fehér Házában, majd a NATO-ban töltött évei alatt az amerikai birodalom vietnami parasztok hatalmas tömegeit gyilkolta meg, hogy megőrizze a korrupt és az USA-val szövetséges, elképesztően népszerűtlen rezsimet.
Ez idő alatt Nixon a Fehér Házban készült felvételeken Donald Rumsfeldre „kegyetlen kis szemétládaként” hivatkozik. Érdemes egy kicsit elgondolkodni azon, hogy milyen ember lehet az, aki kiérdemelhette ezt a fajta csodálatot Nixontól.
Az igazsághoz tartozik az is, hogy Rumsfeld a Nixon-kormányzatban töltött első körülbelül egy évét azzal töltötte, hogy a Gazdasági Esélyek Hivatalának vezetőjeként segített megszüntetni az ország szegényeit segítő programokat.
Rumsfeld legjelentősebb személyes érintettsége az emberiség elleni bűnökben azonban később, második védelmi miniszteri megbízatása idején történt. Ő felügyelte Afganisztán lerohanását, amivel az USA történetének leghosszabb háborúja vette kezdetét.
A hivatalos indoklás az volt, hogy a tálib kormány a 9/11-es terrortámadások után nem volt hajlandó átadni Oszama Bin Ladent az Egyesült Államoknak.
Rumsfeld második évében, amikor George W. Bush védelmi minisztere volt, amikor Bush, Rumsfeld, Cheney és a banda többi tagja az iraki inváziót szorgalmazta, az indoklás még gyengébb volt. Szaddám Huszein – mondták nekünk – esetleg maga is használhat „tömegpusztító fegyvereket”, vagy a jövőben valamikor megoszthatja azokat az Al-Kaidával.
Abban az évben Jonah Goldberg a National Review egyik hírhedt rovatában a legdurvább módon érvelt Irak lerohanása mellett, idézve barátja, Michael Ledeen egy régi beszédét: „Körülbelül tízévente az Egyesült Államoknak meg kell fognia valami szaros kis országot és a falhoz kell vágnia, csak hogy megmutassa a világnak, hogy komolyan gondoljuk a dolgot.”
Íme, Donald Rumsfeld őrültsége így nézett ki a gyakorlatban. A világ egyik legtekintélyesebb orvosi folyóiratában, a The Lancetben 2006-ban – Rumsfeld távozásának évében – közzétett, szakértői értékeléssel ellátott tanulmány 654 965 „többlethalált” becsült meg Irakban a 2003-as invázió óta. Ez az ország teljes lakosságának 2,5 százaléka, amely az erőszak következtében halt meg. Ez a becslés természetesen nem veszi figyelembe a káosz és a vérontás spirális hullámait, amelyek a 2003-as invázió által destabilizált régiót azóta eltelt tizennyolc év alatt folyamatosan megrázzák. Hasonló történet játszódott le kisebb léptékben Afganisztánban – ahol az amerikai csapatok még mindig jelen vannak, majdnem két évtizeddel azután, hogy Rumsfeld és barátai megszervezték az inváziót.
Nem hagyhatjuk ki Rumsfeld hivatali idejének egyik legmegrázóbb aspektusát: azt, hogy ő és Bush elnök nyíltan felkarolták az általuk „továbbfejlesztett vallatási technikáknak” nevezett módszereket, vagy amit minden ember, akinek van egy csepp lelkiismerete, egyszerűen „kínzásnak” nevezne. A terrorizmusban való részvétel (vagy akár az országuk megszállása elleni ellenállásban való részvétel) gyanújával illegálisan őrizetbe vett gyanúsítottakat Rumsfeld felügyelete alatt kínozták Irakban és Afganisztánban, a hírhedten törvénytelen guantánamói „létesítményben” és a világ más részein. Ezek egy része a CIA égisze alatt történt. De nagy része Rumsfeld védelmi minisztériumának hatáskörébe tartozott.
2006-ban Wolfgang Kaleck berlini ügyvéd hivatalos büntetőfeljelentést tett Rumsfeld és több más amerikai tisztviselő ellen a kínzásban való részvételük miatt. Nem meglepő sajnos, hogy Rumsfeldnek sem Németországban, sem máshol nem kellett soha bíróság elé állnia.
Ebben az értelemben, és csakis ebben az értelemben, Donald Rumsfeld túl korán halt meg.
Cikkünk a Jacobin-ban megjelent írás alapján készült.
Munkások Újsága
