A atlantista sajtó által felhergelt nyugati világ másfél éve lelkes támogatója Ukrajnának. Az Európai Unió tagállamai “békealapnak” csúfolt keretből vásároltak lőszert, fegyvert a Zelenszkij által vezetett rezsimnek. Politikusok és megvásárolt vagy csak simán hülye véleményvezérek csatarendbe állva ismételgették, hogy Ukrajna nem pusztán megvédeni képes magát, de alkalmas fegyverekkel le is győzheti Oroszországot. Goebbels antikommunista és ruszofób náci propagandája ismét életünk része lett.
Az Egyesült Államok és a tőle gyarmati függőségben lévő szatelit atlantista nagyhatalmak, mint az Európai Unió vagy Nagy-Britannia 2014-ben aktív titkosszolgálati múlttal lemenedzseltek egy puccsot Kijevben, tétlenül nézték, sőt valószínűleg a maguk sunyi módján segítették is, hogy az új puccsista kormány az irtani kezdje az Ukrajna keleti felében többségben lévő orosz kisebbséget.
Az ukránoknak viszonylag hamar leesett, hogy ennek jó vége nem lehet, ezért a többség beállt egy békét kínáló új színészből (pontosabban egy gagyi ripacsból) lett politikus mögé. Aztán persze a békére vágyó ukránoknak csalódniuk kellett. Az új vezető választási ígéreteire alaposan rácáfolva folytatta a népirtást Ukrajna keleti felében, nőtt és nőtt az ukrán háborús náci bűnöket büszkén vállaló félkatonaiból formálisan is katonaivá váló neonáci alakulatok száma és befolyása.
Máig nem tudjuk, hogy mi volt a 2022-es orosz beavatkozás közvetlen előzménye. Akkor azt mondták, hogy a függetlenségüket kikiáltó szakadár keleti országrészek védelme volt az elsődleges cél, mert hírszerzési információk szerint az ukrán haderő offenzívát készült indítani ezek ellen. Nem volt a beavatkozás független a 2014 utáni ukrajnai eseményektől, sőt logikus folytatása lett annak. Ukrajna határai és az ukrán nép határai enyhén szólva sem estek egybe. A Szovjetunió szétverésekor sok millió oroszul beszélő ember került Oroszország határain túlra, nem csak amolyan kisebb közösségek, szórványok, hanem egységes nagy közösségek is. Lettországban, Észtországban, Litvániában, Moldovában ez az arány csak közelítette a teljes népesség harmadát sőt felét, Ukrajnában Kijevet, Ogyesszát és Harkovot is beleértve az ország keleti részében ez az arány bőven meghaladta a 60-70 százalékot is. Majd valamennyi választáson látható volt, hogy Ukrajnának van egy nyugatra törekvő (ukrán) része és van egy semleges, de inkább keleten maradni vágyó (orosz) része. Mivel “demokratikus” úton nem sikerült változtatni ezen a semleges, sőt néha kifejezetten oroszbarát helyzeten, így jött a világ számos pontján bevált kívülről jól menedzselt “forradalmi” modell. Ukrajna keleti részén a többségnek ez már annyira nem tetszett, de nekik megmutatták az ogyesszai szakszervezeti székház felgyújtásával, azaz egy tagadhatatlan tömeggyilkossággal, hogy Ukrajna azt az irányt választja, amiről 1944-ben szovjet páncélosok térítették el. Véres neonáci politikai gyakorlat következett a külsőségekre kényes nyugati közvélemény miatt “demokratikus” álarc mögé rejtve. Oroszország ekkor avatkozott be először, mert pontosan tudta, hogy Ukrajna nagy nyugatbarát demokratikus fordulatának elsődleges célja az, hogy őket kiszorítsák a Fekete-tengerről. Oroszország akkor a Krím-félszigeten bebiztosította magát, más területekre azonban nem tudott kellő figyelmet fordítani. Emiatt a függetlenséget választó donyecki és luganszki oroszoknak maradt az önvédelem, harc a nyugatról fegyverrel és tanácsadókkal telepumpált ukrán haderővel és az azt segítő náci fegyveres alakulatokkal.
Sokan nem véletlenül gondolták azt Oroszországban, hogy az offenzívával a legnagyobb probléma nem az volt, hogy elindult, hanem az, hogy nem indult már el 2014-ben, amikor megindult az oroszok szisztematikus kiirtása és megfélemlítése Ukrajna keleti felében.
A harcok menetét nézve oroszok nem voltak igazán felkészülve erre a támadásra 2022-ben. Ezt mi sem bizonyítja jobban, mint az, hogy hadműveleti tervezésbeli problémák hosszú sora volt jellemző az első hónapokra, az ukránok nem csak sikeresen szervezték meg az ellenállást, de rövid és hadászati jelentőséggel nem bíró offenzivát is tudtak indítani.
Az oroszok által szabályosan kiürített Herszonba való bevonulás és a katonai jelentőséggel nem bíró Harkov környéki területek elleni támadás óriási örömöt keltett az új ukrán politikai elitben és a nyugati atlantista körökben egyaránt. A “sikerre” építve jött is a háborús hisztéria újabb köre, Leopárdokat, Patriotokat, nagyobb hatótávolságú rakétákat, sőt amerikai F-16-os vadászrepülőket kell adni Kijevnek, hogy azokkal aztán meg se álljanak Moszkváig.
Hónapok óta élünk a csodálatos ellentámadás lázában. Véleményvezérek, önmagukat szakértőnek hazudó propagandisták, lényegében a komplett nyugati sajtó és média, ideértve a hazait is, tolja és tolja, hogy küszöbön a nagy csoda Ukrajna majd hatvan Leopárddal és pár tucat amerikai lövészpáncélossal visszafoglal mindent. Gyorsan önmagukat orosznak hazudó lengyel nácikból csináltak is valami alakulatot, amit be is vetettek Oroszország területén, arra számítva, hogy míg majd az ukránok Szevasztopolba vonulnak be, addig majd azok elmasíroznak Moszkváig.
Ennek a sztorinak azonban csak az első fejezeteit írták Hollywoodban, az utolsót Moszkvában fogják jelen állás szerint. A belgorodi régióba átdobott “orosz” lázadók vezetőjét iktatták a teljes kompániával együtt, a Krímet célzó támadási hullám pedig elakadt idáig minden alkalommal az orosz védelmi vonalakon. A nyugati “csodafegyverek” aknamezőkön, tüzérségi tűzben, filléres drónok által megsemmisítve lettek roncshalmazokká. Többségükben úgy pusztultak el az ukrán katonák, hogy még csak lőni sem tudtak az oroszokra. Áldozatai lettek a kijevi rezsimnek és a sikerre éhes nyugati közvéleménynek.
Amikor bő fél évvel ezelőtt felmerült, hogy Németország küldjön tankokat Ukrajnába az oroszok elleni harchoz, akkor német kommunisták felálltak a Bundestagban és azt mondták, hogy nem szabad az orosz sztyeppére újból német harckocsikat küldeni, mert azok újból csak jól fényképezhető lángoló roncsokká lesznek, hasonlóan a második világháborúban elpusztítottakhoz. Hangjukat természetesen elnyomta a német zöldek, szociáldemokraták és kereszténydemokraták háborús üvöltése.
Ma ott tartunk, hogy tele vannak a híradások az ukrán hadoszlopok pusztulásáról szóló képsorokkal. Lángolnak az amerikai lövészpáncélosok, levegőbe repült a százmillió eurós német mozgó légvédelmi komplexum és a második világháború Tigriseihez hasonlóan pedig lángolnak a Leopárdok is az orosz sztyeppén. A német politikai elit elfelejtette, hogy 78 évvel ezelőtt mi történt Berlinben, lemeszelték az ostromban kiégett Reichstag ciril betűs feliratait. Ha meghagyják azokat, akkor talán meghallották volna és megértették volna, hogy miről is beszélnek a német kommunisták…
Kalmár Szilárd
Munkások Újsága
