Ki a felelős az inflációért, pénzromlásért, drágulásért? Orbán!

Bár a kormányzati agymosoda mindent is megmagyaráz, azonban tisztán kell látni, hogy ki miatt is tartunk ott, ahol tartunk. Orbán miatt nyomorodik Magyarország!

A kapitalista világrendszer egésze van válságban, hülyeség a kovidra vagy a háborúra fogni a drágulást, a pénzromlást. A legtöbb országban ezt pontosan látják, ezért ahol lehet a politikusok pénzt adnak a bajba jutott embereknek. Magyarországon ezt a szociális válsághelyzetet próbálták meg kezelni a tucatnyi ársapkával, de pénzt nem kaptunk, aztán megszűnt a hatósági benzinár, maradtak az üres krisztálycukros polcok az áruházakban és a tudat, hogy a pénzünk bő fél év alatt elvesztette értékének legalább harmadát.

Ma a kőolaj világpiaci ára 2021 évvégi szinten van, mégsem 480 az üzemanyag ára, mert menetközben  a forint értékének harmadát vesztette el a dollárhoz képest. Nem voltak olyan ügyesek a hazai gazdaságpolitikai zsenik, Matolcsy vagy Varga Mihály és Orbán se volt a toppon az elmúlt 12 hónapban.

Megy a mutogatás Brüsszelre és a háborúra, azonban a valóság azt mutatja, hogy bizony egy év alatt mindenféle jövedelmünk harmadával lett kevesebb, ennyivel minimum rosszabbul élünk. Ezt látjuk a benzinkúton, az árcimkéken, a rezsiszámlákon. A kormányközeli szakértők pedig mindeközben komoly arccal azt magyarázzák, hogy nyugaton milyen rosszul kezelik a válsághelyzetet, amikor “pénzt locsolnak” a társadalomra, azaz nyugdíjakat, fizetéseket emelnek, rezsiköltségek esetében adókat csökkentenek. A fideszes és sok liberális szakértő szerint ez nagy hiba, mert tovább gerjeszti az inflációt. A hazai megoldás tehát az, hogy mi állampolgárok húzzuk a nadrágszíjon, költsünk kevesebbet, ne tankoljuk az autót, üljünk a hideg lakásban nagykabátban. A hülye nyugati melós meg ostoba módon elfogadja a több bért, a több nyugdíjat. Ja, és mindeközben a fideszes véleményvezérek szerint a nyugati átlagpolgár éhen is hal miután megfagyott a jéghideg lakásában és megölték őt a migránshordák, mert ott olyan rossz a helyzet arrafelé. Sajnos azonban ma már megéri bevásárolni, tankolni járni bármelyik környező országba ismét és ott nem azt látjuk, hogy éhen halnának az emberek.

Mindezen baromságot elhinni Orbánnak és a sameszainak példátlan ostobaság. Mert még a hülyének is látnia kell, hogy mi vergődünk és nem a nyugati országokban lakó emberek. Ideje lenne belátni már végre, hogy a fideszes politikai elit a katasztrófa irányába viszi az országot. Most amikor tényleg szükség lenne a szociális válság kezelésére, ezek a szemétládák cinkos vigyorral hagynak ott tíz és százezreket az út szélén. Milyen jó is lenne, ha lenne kiket választani helyettük, ha létezne ellenzék és nem kéttucatnyi lejárt szavatosságú népbolondító próbálna meggyőzni minket arról, hogy majd ők fogják leváltani Viktort. Sajnos amíg a népnyúzás és megszorítások feketeöves nagymestere Gyurcsány az ellenzék, addig biztos, hogy nem lesz változás. Mert tőle semmi jót nem várhat a magyarok többsége. 

Miközben tehát ülünk a hideg lakásban és szomorúan keressük a húst a csirkefarháton, aközben a kiutat se látjuk jelenlegi helyzetünkből. A politikai és gazdasági elit csúfosan megbukott, de alaposan bebetonozták magukat kormányzati és ellenzéki oldalon egyaránt. Az ilyen helyzetek eredményeznek aztán társadalmi robbanást, forradalmi változást, ami aztán elhozhatja a szükséges radikális fordulatot az országban. Mikor fog ez megtörténni? Sajnos erre választ adni nem lehet. Történelmünk hosszú évszázadai bizonyítják, hogy a magyarok hátán a mindenkori uraságok akár fát is vághattak, de mindig volt az a pont, amikor elég lett és megindul a tömeg az urak ellen. Ha így megy tovább, akkor biztosan fellobban a forradalmi tisztítótűz lángja és elemészti az elnyomás rendszerét.

Kalmár Szilárd
Munkások Újsága

  •  
  •  
  •  
  •