Partnerek vagyunk Orbán leváltásában!

A Publicus legfrissebb közvéleménykutatása 1 százalékra mérte az Igen Szolidaritást (ISZOMM). Székely Sándort, a párt országgyűlési képviselőjét kerestük meg ezzel kapcsolatban.

Meglepte Önöket az eredmény?

Ellenkezőleg. Pontosan ott tartunk, ahol egy ilyen dolgos év után lennünk kell. Most nagyjából 1 és 3 százalék közé mérnek minket a kutató cégek. Ez – tekintve, hogy mindössze 1 éves párt vagyunk – elképesztően jó eredménynek számít. De nagyjából ezt is terveztük el, hogy itt fogunk tartani.

Önök kemény kritikusai Orbán Viktornak. Munkájuk során érzik az emberek támogatását?

Most viccel? Harminc év rablókapitalizmus – amiből tizenegy évnyi a Fideszhez köthető – után az embereknek már nagyon elegük van és egyértelmű, hogy van fogadókészség programunk központi elemére, a Szocializmusra, azaz a radikális szociális fordulatra.

A hatpárti összefogást gyakran mondják baloldalinak. Az ISZOMM ezzel egyetért?

Nem. A hatpárti összefogást jobboldali és liberális pártok alkotják, talán némelyik egy picit szociálliberális. Miniszterelnök jelöltjeik között van milliárdos, vállaltan jobboldali – konzervatív, illetve olyan is aki pár éve még büszke náci volt.  Elképzelésem sincs, hogy miért mondják ezt baloldalinak.

Miért nem csatlakoztak ehhez az összefogáshoz?

Mi bármennyire is távolinak érezzük magunktól ezeket a pártokat, 2020 –ban többször is kezdeményeztük, hogy üljünk le tárgyalni, dolgozzuk ki az előválasztás feltételeit közösen, egyeztessünk programot. Számunkra ez azért is fontos, mert mi nem csak leváltani akarjuk Orbánt, szociális fordulatot követelünk. Semmilyen választ nem kaptunk, soha. A borsodi időközi választáson, mi szerettünk volna egy előválasztást, de ők ezt elutasították és elindítottak egy cigánygyűlölő, antiszemita jelöltet. Borsodban. Fel is hördült a fél ország, simán győzött is a Fidesz. Aztán 2020 december 20 –án előálltak, hogy ők az ellenzék, és azóta is így viselkednek. Az álltaluk szervezett előválasztásra sem léphet be más párt, csak civilek de azoknak is meg kell mondani, hogy melyikük frakciójába ül be. Szóval valójában ők indulnak nélkülünk. De valahol érthető is ez egyébként. Nekik csupán az a problémájuk, hogy nem ők vannak hatalmon, nekünk meg az, hogy a kapitalizmus és a fogyasztói társadalom tönkreteszi nem  csak a földet, de Magyarországot is. Nekik a GDP a fontos, nekünk meg az, hogy legyen pénze az embereknek. Ők a szabadságról beszélnek, de jól megférnek nácikkal, a valódi baloldalt viszont sunyi módon kirekesztik. Mindennek alapján azt hiszem, hogy nem velünk van probléma…

Ez így komolyan árnyalja a képet. Részt fognak venni ennek ellenére az előválasztáson?

Mint már az előbb említettem, nem. De várjuk, hogy a hat párt kiválassza a miniszterelnök-jelöltjét, legyen programjuk és 106 jelöltjük. Utána talán elkezdődhetnek a tárgyalások, hogy mi legyen 2022 –ben a választásokon. Mi nyitottak vagyunk, partnerek vagyunk Orbán leváltásában.

Egy év alatt elérték, hogy politikai tényezők legyenek. Mit gondol, el tudják érni a következő évben, hogy meglegyen az 5 százalék is?

Mindenképpen! Egy világjárvány kellős közepén, zéró médiatámogatással, minimális anyagi feltételek mellet elértük, hogy politikai tényezők legyünk. Én vagyok a párt hivatalos pesszimistája, de még én is biztos vagyok benne, hogy idén év végére a támogatottságunk eléri az 5-6 százalékot.

Ha az Iszomm frakció bejut az országgyűlésbe és saját frakciója lesz, mit fog a legfontosabb feladatának tekinteni?

Ami a programunkban van. Képviselni fogjuk a munkásokat a parlamentben. Küzdeni fogunk a 250.000, -forintos nettó minimálbérért, az 50.000,- forintos gyermekenként járó családi pótlékért, nyugdíjasoknak járó havi 50.000,- forintos kórpótlékért, valamint azért, hogy senkinek a jövedelme ne lehessen 100.000,- forint alatt.

Kalmár Szilárd Munkások Újsága