Szeretett feudalizmusunk, avagy gondolatok a vármegyékről

A Fidesz bátran hadat üzent a demokratikus rendszer alapjának tekinthető önkormányzatiságnak, azzal párhuzamos hatalmi struktúrát hozva létre. Előkerültek a történelmi szemétdombról a vármegyék, az azokat vezető ispánok és az egész avítt, ma már senki által sem értelmezhető keretek. Az átlagember történelmi ismeretei kevésnek bizonyulnak ahhoz, hogy fejünkben el tudjuk helyezni ezt az egész dolgot. Nem áll a szánkra sem a vármegye, sem az ispán és ez érthető is, mert az 1945-ös felszabadulás után képesek voltunk eltávolodni attól az egyébként is visszataszító hatalmi rendszertől, ami az ezeréves úri világ jellemzője volt.

Most visszahozták, persze a dolog szimbolikus. Az ispánok vagy főispánok, tudja fene miként cifrázzák a fogalmakat, egyszerű, mezei bukott fideszesek, akik egy jó fizetésért cserébe vállalják, hogy Orbánnak tetsző módon tartják kordában adott országrészt. 

Ez a vármegye közelről sem az, ami egykor volt. Nem hatalmi ellenpólusa az országot irányító és gyakran elnyomó központi (azaz királyi) hatalomnak, hanem leggátlástalanabb kiszolgálója. El tudjuk ma azt képzelni, hogy akár egyetlen vármegye felkiáltson, hogy “Ugocsa non coronat!”? Dehogy, sőt épp ellenkezőleg a vármegye vezetői ma kifejezett feladatuknak tekintik, hogy hatalmi szóval szolgálják a kormányzó urat, akarom mondani Orbán Viktor miniszterelnököt.

Aztán azt se kellene elfelejteni, ez szimbolikus, hogy egy vármegyében az alattvalók túlnyomórészt jobbágyok vagy azok felszabadítása után a szegény emberek voltak. Mert 1945 előtt bizony az ország 90 százaléka volt nagyon csóró, tudástól, jogtól, haladás lehetőségétől megfosztott, vályogviskóban, bérkaszárnyában tengődő paraszt vagy proletár. Ez volt a “nép”, a “nemzet” pedig a néhány százezernyi dzsentrivé züllött egykori uraság lehetett. Azt gondolnánk, hogy hát azért szerencsére az új vármegyék ezt a gyarló világot nem hozzák vissza. Magabiztosan ítéljük el a múltat, azt hisszük tényleg egy jobb világban élünk, eszünkbe se jutnak olyan dolgok, hogy egykor egy vármegyében “úr” volt a tanító, nem a hatalom által megalázott senkiházi pribék, akit a belügyminiszternek kell megtörnie. Sőt a vármegyében úrnak érezhette magát egy vasutas is akár, a köztisztviselők munkájának alapja legtöbbször nem a torz fideszes, azaz hatalmi lojalitás, hanem a hozzáértés volt. És a vármegyéket egykor a maihoz képest pezsgő szellemi élet jellemezte. Voltak kávéházak, ahol helyi értelmiségiek vitatták meg a haza és a világ dolgait, ahol átlapozták az országos sajtót, olyan folyóiratokat, mint a “Nyugat” vagy a “Szocializmus”, ahova hívtak olyan embereket, mint Ady, Babits vagy Kosztolányi. Vannak ilyen helyek ezekben a mai vármegyékben? Egyáltalán van még ezeken a helyeken értelmiség? Vagy a megmaradt egzisztenciák puszta kádertemetőkké lettek? Autonóm szellemi központ ma egy vidéki színház vagy politikailag lojális emberek által irányított hely? A helyi sajtótermékek megőriztek valamit lokális szellemi központ jellegükből vagy gagyi propagandacsatornává lettek züllesztve? Vannak a vármegyében szabad hangok vagy egzisztenciájukban megnyomorított emberek “csakazértis” alapon harcolnak helyben a kiskirályokkal? Létezik ezekben a vármegyékben valódi ellenzék vagy mindenhonnan azt hallani, hogy a rendszer ellenfelei néhány év alatt csendben betagozódnak a NER-be aprópénzre váltva a rendszerellenességet? Az ellenzéki önkormányzatok ezekben a vármegyékben hangos ellenfelei lettek Orbánnak, szervezik az alternatív Magyarországot vagy csendben, lapítva, színtelenné és szagtalanná válva próbálják őrizni a megszerzett pozíciót? Léteznek, működnek a mai vármegyékben helyi szinten is erős szakszervezetek, civil érdekvédelmi szerveződések vagy elég helyi nagyurakkal megalkudni az autó- gumi- és akkumlátorgyáraknak? A faluvégi és külvárosi nyomort ezekben a vármegyékben próbálják felszámolni vagy legalább mérsékelni szociális lakásépítési programokkal vagy tűrik az emberhez méltatlan körülményeket és üldözik a szegényeket?

Számtalan költői kérdés, a válasz minden esetben egyértelmű. Egyértelmű, hogy a fideszes etalonnak tekintett dualista monarchia, sőt még a Horthy korszak is szabadabb és demokratikusabb, sőt szociálisan érzékenyebb volt, mint a mai. Tény. És persze senki el nem hiszi, mert a szabadság illúziója megvan. Bármit posztolhatunk a közösségi oldalakra, szidhatjuk a rendszert, íme én is írom ezt a cikket, mégis a többség, a vármegyék új jobbágyai ma is magukénak vallják az ezeréves feudális testi és szellemi elnyomás népi bölcsességeit: “Nem szól szám, nem fáj fejem!” és “Jobb félni, mint megijedni!”. És mindennek ellenére képesek vagyunk azt hazudni önmagunknak, hogy lehet változás, lehet jobb ebben a lelkileg megnyomorított immár újra vármegyés országban, ahol régi feudális hagyományoknak megfelelően újra a “Fortélyos félelem igazgat”. 

Ha egyszer vége lesz az Orbán rendszernek, azaz eljön az új felszabadulás, akkor nem lesz elég eltávolítani a vármegye táblákat. Egy olyan országot kell majd felépíteni a (szellemi) romokból, ahol még egy ilyen szinten gagyi elnyomó rendszer nem épülhet ki újra!

Kalmár Szilárd
Munkások Újsága

  •  
  •  
  •  
  •