Az elmúlt években a pilóta nélküli légi eszközök és a belső nézetes öngyilkos drónok alapjaiban írták felül a modern hadviselés szabályait. A többszáz dolláros, filléres lakossági alkatrészekből legózott eszközök képesek megsemmisíteni a több millió dolláros páncélosokat, megrekedésre kényszerítve a klasszikus áttörési hadműveleteket. A frontvonalak felett lebegő állandó digitális szem miatt a meglepetés ereje szinte teljesen eltűnt. Ez a helyzet azonban felveti a kérdést, hogy ez az állapot örökre megmarad-e, vagy csupán egy átmeneti technológiai aszimmetriának vagyunk a tanúi.
Az orosz-ukrán háború brutális laboratóriumként szolgál a drónelhárítás számára. Az orosz védelmi ipar és a frontvonalon harcoló alakulatok reakciói a hevenyészett improvizációktól a magas szintű, komplex technológiai válaszokig terjednek. A harckocsik teteje és motortere lett a drónok elsődleges célpontja, amire válaszul jelentek meg a páncélosokra hegesztett rácsozatok, amelyeket később teljes testet befedő, úgynevezett teknős- vagy sün-páncélzattal váltottak fel. Ez a plusz lemezborítás és a fémhálók korán detonálják a drónok által hordozott kumulatív robbanófejeket, csökkentve a páncélátütő sugár hatékonyságát, miközben a futómű köré szerelt gumilapok és láncok a horizontálisan támadó FPV drónokat hivatottak megakasztani. Ennek a védelemnek azonban komoly taktikai ára van, hiszen a páncélosok drasztikusan elveszítették mobilitásukat és a torony forgatási képességét, lényegében mozgó fedezékké és aknafelszedő járművekké alakulva át.
Az orosz hadiipar legújabb válasza az Aréna-M aktív védelmi rendszer, amelyet kifejezetten a T-72B3 és T-90M harckocsikra integráltak. A rendszer lényege, hogy Doppler-radarok segítségével pásztázza a tank környezetét, majd az érkező fenyegetést érzékelve egy védőtöltetet lő ki, amely még a becsapódás előtt megsemmisíti a közeledő eszközt. Bár a rendszert eredetileg páncéltörő rakéták és RPG-k elhárítására tervezték, a legújabb fejlesztések során dedikált anti-drón módot és speciális algoritmusokat kapott a lassabban mozgó, kisméretű FPV drónok felismerésére. Az Aréna-M rendszert éles harctéri körülmények között is tesztelték, de a gyakorlatban még komoly korlátokkal küzd. A torony köré szerelt tizenkét elhárító kazetta könnyen kimeríthető egy szimultán rajtámadás során, emellett a radarok a földközeli vagy a páncélos mögül érkező támadásokat nehezebben érzékelik, és a lassú, kisméretű FPV drónokat a rendszer néha tévesen nem sorolja kritikus fenyegetésnek.
A fizikai védelem mellett Oroszország a járművekre szerelhető mobil elektronikai harci berendezések tömeges gyártásába is kezdett. A páncélosok tornyára szerelhető, minden irányba sugárzó zavaróberendezések, mint az RP-377 vagy a Volnorez, egy több száz méteres védőkupolát vonnak a jármű köré, elvágva a drón és az operátor közötti vezérlési és videójelet. Mivel a drónpilóták folyamatosan váltanak frekvenciát, a legújabb orosz rendszerek már a teljes rádiófrekvenciás spektrumot képesek pásztázni és elnyomni.
Az elektronikai harc és a méregdrága légvédelmi rakéták hosszú távon gazdaságilag fenntarthatatlanok, így a végleges válasz az irányított energiájú fegyverek megjelenése lehet. Oroszország gőzerővel teszteli és telepíti a lézeres és mikrohullámú elhárító berendezéseit. A nagy hatótávolságú stratégiai rendszerek mellett megjelentek a harctéri használatra szánt hordozható lézerágyúk is, mint például a LazerBuzz. Ezek a fegyverek optikai és hőkamerás célkövetővel felszerelve néhány másodperc alatt képesek kiégetni a drónok kameráit, megolvasztani a műanyag szerkezetüket, vagy felrobbantani a hordozott töltetet. A lézerfegyverek legnagyobb előnye a filléres lövésenkénti költség, hiszen amíg a jármű generátora biztosítja az elektromos energiát, a lőszerkészlet korlátlan. A legújabb koncepciók szerint a jövő páncélos alakulatait olyan kísérőjárművek támogatják majd, amelyekre nagyteljesítményű lézerágyúkat és nagyfrekvenciás mikrohullámú fegyvereket szerelnek, utóbbiak egyetlen impulzussal képesek egész drónrajok elektronikáját kiégetni.
A hadtörténelemben minden új támadó fegyverre megérkezik a hatékony válasz, így a drónok egyeduralmát több tényező fogja megtörni a közeljövőben. Amikor a továbbfejlesztett Aréna-M-hez hasonló aktív rendszerek, a lézerfegyverek és az automata gépágyús légvédelmi rendszerek tömegessé és hordozhatóvá válnak, a drónok túlélési aránya drasztikusan lecsökken a nyílt terepen. Ezzel párhuzamosan a drónok gyártói optikai szálas kábelvezérléssel vagy teljes mesterséges intelligencia alapú autonóm célkereső rendszerekkel próbálják kikerülni az elektronikai zavarást, ám ezzel a drónok ára drasztikusan megemelkedik, elveszítve legnagyobb előnyüket, az olcsóságot. Emellett megjelentek a kifejezetten más drónok elfogására tervezett, hálóvető vagy közvetlen ütközésre fejlesztett elfogó drónok is, amelyek vadászgépként tisztítják meg a légteret a felderítő és támadó eszközöktől.
A drónok nem fognak eltűnni a harctérről, ahogy a tüzérség és a gyalogság sem tűnt el, de az abszolút és büntetlen uralmuk napjai meg vannak számlálva. Ahogy a lézeres és aktív páncélosvédelem, a hordozható zavarókupolák és az intelligens légvédelem szabványossá válik minden harcjárművön, a drónok visszaszorulnak eredeti, kiegészítő szerepükbe. A nagyhatótávolságú precíziós felderítés és a specifikus, támogatott csapásmérés eszközei maradnak, miközben a harctér ismét az összhaderőnemi, szorosan integrált technológiai rendszerek összecsapásává válik.
Munkások Újsága
VAJON MEDDIG URALJÁK A DRÓNOK A HARCTEREKET?
