Tóth Ádám a borsodi előválasztás független jelöltje

Sajtótájékoztatón mutatták ma be Budapesten a Borsod-Abaúj-Zemplén megye 6. számú választókerületében induló előválasztás jelöltjét, Tóth Ádámot. 

Tóth Ádám a sajtótájékoztatón elmondta, hogy a szociális válság felszámolása az elsődleges cél, kiemelte az elvándorlást, hiszen ő is arra lett kényszerítve, hogy ne lakóhelyén, Szerencsen üzemeltesse vállalkozását.

Székely Sándor, a Magyar Szolidaritás Mozgalom elnöke, független országgyűlési képviselő és Huszti Andrea, az Igen Szolidaritás Magyarországért Mozgalom (ISZOMM) elnöke is méltatta a jelöltet, ugyanis a két szervezet között szoros az együttműködés. 

Huszti Andrea kiemelte, hogy az ISZOMM a szociális válság felszámolását tekinti missziójának, amiben Tóth Ádám személyében partnerre talált. Különösen hátrányos helyzetű 42 település dolgozóinak és lakóinak élete a tét, számukra a mindennapi megélhetés szinte reménytelen küzdelem

Székely Sándor elmondta, hogy az Igen Szolidaritás az előválasztást a demokrácia ünnepének tekinti és hisznek fontosságában.

A Magyar Szolidaritás Mozgalom az ellenzéki egység előállításában érdekelt, ezért a Mozgalom jelezte dr. Magyar Györgynek, a Civil Választási Bizottság elnökének, hogy részt kíván venni a helyi ellenzéki előválasztáson.

A kormánypártok a napokban jelentették be, hogy az elhunyt képviselő lányát, Koncz Zsófiát indítják a körzetben.

  •  
  •  
  •  
  •  

One Comment on “Tóth Ádám a borsodi előválasztás független jelöltje”

Comments are closed.