A magyar politika és Izrael viszony meglehetősen érdekes. A 90-es években a balliberális oldal szisztematikusan magáévá tette a Nyugat-fétist. Ebbe beletartozott az amerikai neokonzervatív külpolitika kritikátlan támogatása, minden valódi baloldali gondolat szisztematikus elhallgattatása és az antikommunista hisztéria csúcsra járatása, valamint a kritikátlan Izrael-rajongás. Ezek érzékelhetők voltak olyan orgánumokban mint a Magyar Narancs és a szebb napokat is látott Népszabadság. Erre a jobboldal reakciója ezekben a kérdésekben az ellentét felvállalása volt, igaz csak szavak szintjén, mert az amerikai érdekeket ők is kiszolgálták/kiszolgálják.
Magyarországon a jobboldali orgánumokban valaha jelentek meg Izrael kritikus és palesztinbarát írások. Gondolok itt arra, hogy a baloldali izraeli békeaktivista, Izrael Shamir Rasszista állam? című cikk gyűjteményét a Fideszhez közel álló Kairosz kiadó jelentette meg magyarul. Ezt Seres Népszabadságos cikke követte, amiben az írót gyakorlatilag öngyűlölő zsidónak titulálta, mert kritizálta Izraelt és Shamirt végül a Magyar Nemzet védte meg. Ezt az esetet azért tartottam fontosnak felidézni, mert remekül összefoglalja a témát, de elő lehetne venni Tóta W muszlimellenes és Pim Fortuyn rajongó cikkeit, szembe állítva Lovasi István publikációival. Ha egyszerűen akarom összefoglalni: a ballib médiából megismerhettük a nyugati neokon oldal álláspontját, a jobboldaliból meg a nyugati baloldalét.
Az is még érdekes, hogy a “baloldal” még véletlenül sem az izraeli baloldal álláspontjára helyezkedett, hanem a szélsőjobboldali kormányzópártéra, a Likudéra. Azzal, hogy követte azt a nyugati cionista fals érvrendszert, miszerint az Izrael kritikai=antiszemitizmus, hozzájárult ahhoz, hogy gyakorlatilag csak a jobb- és szélsőjobboldal tudta tematizálni a közéletben ezt a témát és így természetes, hogy rárakódott az antiszemita felhang.
2015 – A fordulat éve
2015-ben elérte hazánkat is a menekültkrízis és ekkor vette kezdetét a debil kormányzati gyűlölet kampány. Abból indultak, hogy (a nyugati jobboldal mintáját követve) a legjobban sötét, xenofób propaganda sulykolása hoz szavazatokat, illetve az ezt támogató szimbólumokra (pl.: kerítés) építés. A kampány bejött, az ellenzék nem tudta felvenni a kormány által diktált iramot.
Ekkor megindult a kormányzati médiában a propaganda újrahuzalozása: már nem hanyatló Nyugat helyett fordulunk Kelet felé, hanem azt védelmezzük (mondjuk Lázár és Deutsch Tomi szerint a Nyugat egy Mad Max-szerű világ, ahol kannibál migráncs hordák uralkodnak, de ettől most tekintsünk el, a lényeg, hogy Orbán az új Hunyadi) és kihez fordulhatnánk jobb analógiákért, mint egy kirekesztő, megbélyegző, muszlimellenes, fal- és kerítésépítő államhoz és kormányához.
A Budapest-Tel-Aviv tengely
Az Orbán-kormány 2015 előtt is jó partnere volt Izraelnek, csak annyira nem tették ki az ablakba. 2015 után pedig valódi szövetségesként borultak egymás karjaiba, hogy közösen menjenek háborúba a muszlimok, Soros és a vérzőszívű jogvédők ellen.
Ez megnyilvánult a kormánymédiában, kiváltképp a 888-on és a Magyar Időkben. Egyrészt Izrael, mint jó gazdasági partner, de ami még fontosabb: ők is harcolnak a gonosz, kődobáló muszlimok ellen. Ezenkívül itt is szokássá vált az Izrael-kritika=antiszemitizmus érvelés. Ezzel a kormány felzárkózott a nyugati szélsőjobboldali retorikához, ami szélsőségesen cionista és muszlimellenes.
Illetve mindkettőnek Sorossal gyűlt meg a baja, aki Izraelben a Védelmi Erők által elkövetett jogsérelmeket feltáró, palesztinokat segélyező, illetve korrupciós ügyeket vizsgáló szervezeteket támogat. Izraelben ezeket civilszervezeteket rendszeresen hazaárulózzák és vegzálják.
A közös szélsőjobboldali meggyőződés mellett összeköti őket az autoriter hatalomgyakorlás, illetve még az is közös pont, hogy Netanjáhú-család is nagyon szépen gazdagodik sz állam pénzén. Ez a barátság még olyanokban nyilvánul meg, mint Bibi király budapesti látogatása, felszólalása a V4-ek konferenciáján, vagy, hogy a kormányunk azon kevés európai állam között van, akik elmentek a jeruzsálemi amerikai nagykövetség felavatására.
Mindeközben pedig a “Közel-Kelet egyetlen demokráciája” meggyilkolt 52 palesztin tüntetőt. Nekünk, a valódi baloldalnak, meg elvi kötelességünk ki állni ez ellen a gyalázatos, a rendszerváltás óta kísérő frigy ellen!
Eredetileg megjelent a Forradalmi Hullám nevű blogon.
