“Élet baloldali hősök nélkül” címmel cikk jelent meg néhány hete a Népszavában, amelyet Böcskei Balázs és Barkóczi Balázs írtak abban a témakörben, hogy a hazai politikai baloldal képtelen meghatározni önnön baloldaliságának sarokköveit, a követésre méltónak tartott történelmi szereplőket.
Ez a probléma nem csak az MSZP problémája azonban, hanem az egész baloldalé, beleértve az önmagát lassan negyedszázada kereső baloldali értelmiségé is.
Nem célom ebben a kiútkeresésben az általam vélt jó utat megmutatni. Számtalanszor tettem erre kísérletet. Újraindítottuk az első balosnak mondható folyóiratot, Táncsics Munkások Újságát, megemlékeztünk elfeledett baloldali hősökről Frankeltól Angyal Istvánig, munkásmozgalmi könyvtárt alapítottunk, felkerestük Garami Ernő még élő hozzátartozóit. Hosszan sorolhatnám a próbálkozásokat, amelyeket az említett baloldali értelmiség a legtöbbször fanyalogva fogadott vagy egyszerűen nem is foglalkozott vele.
Azt gondolom, hogy a politikai és kulturális baloldal ma Magyarországon reménytelen helyzetben van, mert ideológiailag szélsőségesen gyáva. Elegendő, ha a Magyar Hírlapnál összeráncolja a szemöldökét egy zugfirkász, ezek az emberek, azonnal kihátrálnak mindenből. Ma már ott tartunk, hogy ebben “balos” a közegben kiskáté-szerűen mondják fel Schmidt Mária antikommunista közhelyeit, eszükbe sem jut önálló utat keresni. Gondoljunk csak arra, hogy milyen magas szintű kussolás van első köztársaságunk, az első földosztások századik évfordulóján. Nem csak Kun Bélát vagy Szamuely Tibort vetik ki történelmi tudatukból, hanem a polgári Károlyi Mihályt vagy a radikálisan antbolsevik Garami Ernőt is, aki az önmagát megszervező magyar munkásmozgalom egyik legkiválóbb vezetője volt egyébként. Ebben a közegben egy darabig legalább az antifasizmus meg tudott értékként maradni, de mára ez is eltűnt és helyét nem vette át semmi. A hazai “baloldali” politikusok többségének az ideológiai és történelmi műveltsége a nullával egyenlő, a “baloldali” értelmiségiek sem állnak sokkal jobban, igazából csak abban biztosak, hogy a hazai baloldali tradíciót egységesen kell megtagadni vagy elhallgatni. Nagy köszönet a mérce portálnak, akik lehozzák az ilyen témában írt cikkeimet, de sajnálatos tény, hogy azoknak a hatása a nullával egyenlő. Még soha nem volt olyan, hogy valaki jelezte volna számomra, hogy hiánypótló az igyekezetem és felkeltettem az érdeklődését valamely balos téma iránt.
Mindezek alapján azt is gondolhatnánk, hogy a helyzet reménytelen, aztán szembesülünk a ténnyel, hogy nagyon is nem az. A negyedszázados szélsőjobboldali ideológiai agymosás, az iskolai tananyag szélsőséges egyoldalúsága, az országot uraló szellemi és anyagi nyomor kitermelt egy generációt, amely nem fogadja el a nyilvánvaló hazugságokat. Önállóan baloldali útat kereső fiatalok találnak ránk, akik tizenévesen nem vesződnek a múltban való mazsolázással, többségük az internet segítségével ideológialag szilárdabb alapokra tesz szert, mint a NER elvárásinak megfelelni igyekvő “balos” politikusok és értelmiségiek. Számukra nem tabu Marx vagy Lenin, lelkesen emlékeznek a Tanácsköztársaságra, felszabadítóként tekintenek a szovjet katonákra. Nem vesznek el az “összefogáskényszerekben”, nem adják fel ideológiai alapállásuk. Tudatosan keresik az önálló, a meglévő “baloldali” pártokon a csak névben baloldali értelmiségen végre túlmutató radikálisan baloldali alternatívát. Az ATV-s, Népszavás, Klubrádiós “baloldali” eliten ők már hanyag eleganciával lépnek át, azt sem tudják, hogy kik ezek az emberek…
Kalmár Szilárd
