A burzsoá médiakonszernek szűkszavú híradásai szerint az Egyesült Államok több mint két évtized után, 2026. szeptember 30-ával hivatalosan is kivonta utolsó fegyveres egységeit és feladta utolsó katonai támaszpontjait – köztük a stratégiai jelentőségű al-Aszad légibázist – Irakban. Washingtonban és a NATO brüsszeli központjában próbálják úgy beállítani a maradék mintegy 2500 amerikai katona távozását és az Inherent Resolve hadművelet lezárását, mint egy misszió logikus végét. A történeti-materialista valóság azonban teljesen más: az amerikai imperializmus nem stratégiai rendben távozik, hanem az iraki nép ellen elkövetett szisztematikus pusztítás és tömegmészárlás romjait hagyja maga mögött, súlyos vereséget elszenvedve.
Ez a kivonulás nem a jóindulat jele, hanem Washington kényszerű meghátrálása egy olyan pillanatban, amikor az Egyesült Államok és Irán között nyílt katonai konfliktus pusztít a Közel-Keleten. A teheráni támogatást élvező iraki erők és a helyi ellenállási mozgalmak folyamatos csapásai miatt a megszálló csapatok állomásoztatása fenntarthatatlanná és súlyos teherré vált az amerikai hadigépezet számára. Miközben a Pentagon az iráni befolyás ellen harcol a régióban, Irakban kénytelen elismerni a teljes politikai és katonai kudarcot: Washington távozásával éppen az a Teherán töltheti be a geopolitikai vákuumot, amelyet az amerikai stratégák évtizedek óta vissza akartak szorítani.
Amikor az Egyesült Államok és atlanti szövetségesei 2003-ban a nemzetközi jogot lábbal tiporva lerohanták Irakot, a „demokrácia” hazug szlogenjeivel takaróztak. A valódi cél az olajkészletek feletti ellenőrzés megszerzése volt. A nyugati sajtó most könnyedén elintézi a történetet azzal, hogy a megszállás során mintegy 4500 amerikai katona vesztette életét, miközben az iraki lakosság ellen elkövetett népirtás jellegű pusztítást hallgatás övezi.
Irak lakossága ellen nem 2003-ban kezdődött a szisztematikus rombolás, hanem már az 1990-es évek gazdasági blokádjával, amely az Egészségügyi Világszervezet becslései szerint legalább félmillió iraki gyermek halálát okozta az éhség és a gyógyszerhiány miatt – amit a washingtoni diplomácia gátlástalanul „megfizethető árnak” nevezett.
A 2003-as inváziót követő megszállás pedig a nyílt katonai terror időszaka volt, amely független felmérések szerint több mint egymillió iraki civil életét követelte:
Fallúdzsai mészárlások és tiltott fegyverek: A 2004-es ostromok során az amerikai tengerészgyalogság teljes lakónegyedeket tett a földdel egyenlővé. Fehérfoszfort és szegényített uránt tartalmazó lőszereket vetettek be a sűrűn lakott városban, ami a mészárláson túl a mai napig tartó teratogén katasztrófát – drasztikusan megnövekedett rákos megbetegedéseket és születési rendellenességeket – okozott a helyi lakosság körében.
Haditha és a szisztematikus kivégzések: A védtelen civilek, nők és gyermekek elleni megtorló mészárlások – mint amilyen a Hadithában elkövetett, 24 fegyvertelen civil kivégzésével végződő vérfürdő volt – a megszálló erők mindennapi gyakorlatához tartoztak.
Az Abu Ghraib-i kínzókamrák és a zsoldosterror: Az amerikai hadsereg és a megbízott zsoldos félkatonai szervezetek (például a Blackwater, amely Bagdad közepén, a Niszur téren rendezett mészárlást) a szisztematikus kínzást, a szexuális megalázást és a bírósági eljárás nélküli kivégzéseket a lakosság megfélemlítésének eszközeként alkalmazták.
Az Iszlám Állam megteremtése: Az úgynevezett Iszlám Állam (ISIS) szörnyetege közvetlenül a washingtoni megszállási politikának köszönheti létezését. Az iraki államgépezet és a hadsereg gátlástalan feloszlatása százezreket taszított nyomorba és radikalizációba. Az amerikaiak által működtetett hírhedt Bucca-tábor – ahol a leendő ISIS-vezér Abu Bakr al-Bagdadi és a Baath-párt volt tisztjei együtt raboskodtak – a terrorszervezet tényleges bölcsőjévé vált. Washington szándékosan szította a felekezeti ellentéteket az „oszd meg és uralkodj” elve alapján, ami nemcsak véres polgárháborúba sodorta az országot, hanem megalapozta a legszélsőségesebb terror kiépülését is a régióban.
Az iraki kivonulás világossá teszi az atlanti tömb katonai és politikai korlátait. Ahogy egykor Vietnamból és Afganisztánból, úgy most Irakból is pusztulást és mérhetetlen emberi szenvedést hagyva kénytelenek távozni. Miközben a brüsszeli propaganda továbbra is a NATO-t állítja be a stabilitás zálogaként, a valóságban a washingtoni hegemónia minden egyes állomása vérben és romokban fejeződik be. A nemzetközi munkásmozgalom és a békepártiak számára az iraki tanulság egyértelmű: a tartós béke előfeltétele az imperialista katonai gépezet felszámolása.
Munkások Újsága
ÚJABB AMERIKAI VERESÉG, KIVONULTAK IRAKBÓL IS
